KezdőlapFormula 1Norris: Mindenkit cserbenhagytam

Norris: Mindenkit cserbenhagytam

-

Lando Norris úgy érzi, cserbenhagyta a McLarent azzal, hogy nem tudott pontot szerezni az Ausztrál Nagydíjon.

Az ifjú brit a 8. helyre kvalifikálta magát az időmérőn, ám végül csak a 12. helyen zárt. A versenye tulajdonképpen Antonio Giovinazzi mögött ment el, ugyanis hosszú körökön keresztül be volt ragadva az olasz mögé. Az Alfa Romeo pilótája elnyújtott első etapot teljesített, míg Norris hamar kijött a boxba, emiatt került mögé. Végül sikerült előznie a McLaren pilótának, de már későn, hiszen annyi időt vesztett, hogy többen elé jöttek vissza azok közül, akik tovább kint maradtak.

„Túl késő volt” – utalt ezzel az előzésre a brit. „Nyilvánvalóan emiatt veszítettem pozíciót Kvyattal és Strollal szemben is. Kicsit bosszús vagyok, mert ebben több volt. Az autónak megvolt a tempója a TOP 10-hez. Igazából mindenkit cserbenhagytam, és azon leszek, hogy ez ne történjen meg még egyszer. A lehetőség megvolt a pontszerzésre, főleg, hogy két erős ellenfél – Ricciardo és Grosjean – is kiesett, egyikük előlem.”

Norrist megkérdezték, büszke-e a Forma-1-es debütáló versenyére.

„Magamra annyira nem, a csapatra annál inkább. Elég jó kocsim volt ma. Nem volt tökéletes, de a pontszerzésre elég lett volna. Csakhogy követtem el néhány hibát, ami miatt ezt nem sikerült elérni, ezért nem vagyok olyan boldog, mint tegnap. Jó, hogy túl vagyok az első versenyemen. Előtte kicsit ideges voltam, de ahogy befejeztem, meglehetősen boldog vagyok.”

A 19 éves ifjonc a rajtjain még mindenképpen javítana: „Az elindulás nem volt rossz, de aztán kicsit buzgó voltam és kicsit kipörögtek a kerekek. Összességében nem volt rossz, viszont az egyes és hármas kanyarba beérkezve egyaránt rossz pozícióban voltam.”