KezdőlapFormula 1Ocon megcáfolta az Alonsóról keringő mítoszt

Ocon megcáfolta az Alonsóról keringő mítoszt

-

Fernando Alonso visszatérő évében Esteban Ocon mellett versenyzett az Alpine-nál, és a felek nagyon jól kijöttek egymással a szezon alatt.

Sokszor lehetett hallani arról, hogy Fernando Alonsóval nehéz együtt dolgozni, Ocon azonban rácáfolt erre a szóbeszédre egy szezon után adott interjújában.

„Igen, persze, hogy sokat hallottam erről” – idézi a francia futamgyőztest a GPFans. „Nyilván sokan mondták, hogy Fernandóval nagyon nehéz együtt dolgozni, arról volt híres, hogy megtöri a csapattársakat, meg minden, de én a saját szememmel akartam ezt látni. Ki akartam deríteni, hogy igaz-e, amit az emberek mondanak, és végül nem volt az. Összességében fantasztikus volt az együttműködésünk.”

Ocon többször méltatta Alonsót a szezon során, de ezúttal is kiemelte erősségeit.

„Ahogy Fernando gondolkodik bizonyos dolgokról, amire néhány versenyző már nem gondol, vagy még a csapat sem néha, az elképesztő” – folytatta. „Többnyire a stratégiák határairól és a dolgok optimalizálásáról szólnak ezek. Ilyen téren rengeteget tanultam.”