A Racing Point (Force India) egykori pilótája Esteban Ocon optimista volt csapata fejlődését illetően. Szerinte ugyanis a rózsaszín alakulat sokkal közelebb fog lépni a három nagy csapathoz.

Ocon 2016-os Manoros debütálása után két évet töltött a Racing Point jogelődjénél, a Force Indiánál, ahol erős és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Ez is segített abban, hogy a csapat 2017-ben a konstruktőri bajnokság negyedik helyén végzett.

Tavaly úgy tűnt, hogy ismét harcban lehetnek ezért a helyért, ám végül a tulajdonosváltási procedúra ezt lehetetlenné tette. A csapat a tavalyi év során gyakorlatilag teljesen ujjá alakult, már ami a hátteret illeti. Lawrence Strollnak hála biztos lett a csapat háttere, új pilótának pedig Lance Stroll érkezett, így Esteban Ocon hoppon maradt.

Ocon szerint a biztos háttér egy magasabb szintre juttathatja a silverstone-i istállót.

„Nagy űrt kellett kitölteni ezzel, de ez egy nagy előre lépést fog eredményezni.” – kezdte Ocon. „Az erőforrások mindig kérdéseket vetettek fel, de ez már kevésbé fog fejtörést okozni a következő szezonban. Hiszem, hogy erősek lesznek.”

A francia pilóta szerint nem csak a nagyobb tőke emelheti magasabbra az istállót.

„Lenyűgözött a csapat profizmusa és motivációja. Talán ez a legfontosabb dolog, hogy éhesek a sikerre. Ez különbségeket is jelenthet. Egy példa: Visszarepültek ők Mexikóból és hajnali kettőre érkeztek meg az Egyesült Királyságba, és a következő reggel már én is ott voltam. Volt egy kis jetlag, de már nyolc órakor a szimulátorban dolgoztunk. Mindenki teljesen kész volt, köztük én is, de már dolgoztunk. Ez az amiért olyan versenyképesek a pályán, még akkor is amikor nincsenek meg az elegendő források. Több pénzzel talán ez már sokkal könnyebb lesz nekik.” – vélekedett a francia.

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Hegedűs Dávid
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Tarolt Finnországban a Räikkönen könyv

A 2007-es világbajnok életéről szóló „Az Ismeretlen Kimi Räikkönen” című könyv, mely Kari …