Horner lehűtötte Pérez várakozását

Pérez azt mondta, arra számít, hogy néhány héten belül eldől a sorsa a Red Bullnál, Horner szerint azonban nincs ok a sietségre.

Káosz Kínában: tűz és eső után Hamilton drámai módon bukta el az 1. helyet

Lewis Hamilton majdnem megszerezte az első helyet a Kínai Nagydíj sprintjére, ám aztán kiderült, Lando Norrist mégsem büntetik meg.

Ismét lelőhetjük a Newey-Ferrari pletykát

Newey olaszországi útjáról közöltek részleteket, amikből kiderült, hogy semmi sem támasztja alá, hogy a Ferrarinál járt volna.

Norris előbb az állatok közé sorolta csapattársát, majd megint megakasztotta egy földrajzos kérdés

50 másodpercen át élt csupán túl Lando Norris és Oscar Piastri a kihívásban, amelyben különböző válaszokat kellett adniuk azonos kérdésekre.