KezdőlapFormula 1Pérez: Fontos lesz a rajt

Pérez: Fontos lesz a rajt

-

Sergio Pérez a harmadik helyre kvalifikálta magát a Belga Nagydíj időmérő edzésén, de a csapattárs Verstappen büntetése miatt végül a második helyről indulhat majd.

A mexikói Carlos Sainzot nem tudta megverni, így csak mellőle rajtolhat, de így is bőven lehet esélye a győzelemre, fő ellenfele pedig éppen a spanyol lehet. Ugyanis a két élcsapat másik két pilótája hátra került a motorbüntetések miatt, ez pedig jó esélyt adhat a bajnokságban hátrébb lévő csapattársaknak.

„A második hely biztosan nem a legrosszabb. Ha jól megy Carlos ellen, hamar előre kerülhetek. Alig várom a holnapi napot, szerintem érdekes verseny vár ránk” – értékelt az időmérő után Pérez, aki mindössze öt ponttal követi a második Leclerc-t a bajnokságban. „Nagyon fontos, hogy jól rajtoljunk, és az elejétől kezdve a saját versenyünket fussuk. Majd meglátjuk.”

Forrásgpblog.com