KezdőlapFormula 1Pérez megírta 12 pontját és összeszedte a szezonja főbb mozzanatait

Pérez megírta 12 pontját és összeszedte a szezonja főbb mozzanatait

-

Sergio Pérez osztott-szorzott, számot vetett és a közösségi médiás platformjain  összefoglalta az év eseményeit.

A mexikói versenyző elmondhatja, hogy igazi „hullámvasút-effektus” játszódott le idén az életében. Az eltolt szezon első felében ugyanis a versenyzők közül elsőként kapta el a koronavírust, így két futamon keresztül Nico Hülkenberg vezettethette autóját.

A konstrukció kapcsán is tett egy-két megjegyezést, ugyanis elmondása szerint még sosem vezethetett az F1-ben olyan „erős” masinát. Ez a legfőbb riválisaiknak is feltűnt, csakúgy, mint a hasonlóság az RP20 és a W10 között. Az év elején még az óvások miatt volt hangos a Racing Point és a Renault „háza tája”, majd jött a koronavírus és egy esetleges új pilóta érkezése. Az évad közepén ugyanis szinte mindenki azt találgatta, hogy mikor jelenti már be a kanadai-brit csapat, hogy leszerződtetik Sebastian Vettelt. Erre végül szeptemberbe került sor, így Pérez egy ideig „munkanélkülivé” vált a következő szezonra nézve. Ám a megmentő szerepében végül a Red Bull tűnt fel, aki lefokozta Alex Albont és jövőre egy lehetőséget ajánlott a 31 éves versenyzőnek.

Ezeket az eseményeket szedte 12 pontba Pérez, amit a Twitter oldalán két nyelven (spanyolul és angolul) is megosztott követőivel:

    1.  A legversenyképesebb autóval kezdtem az évet, ám az eredmények nem jöttek.
    2. A karrierem legkritikusabb pontján fertőződtem meg a Covid-19-el, a feleségem és a gyerekeim is elkapták. Kihagytam két versenyt – ebben a rövid szezonban. Úgy éreztem, hogy minden elvesztett. Az év legrosszabb időszaka volt az a számomra.
    3. Sokáig tartott, mire 100%-os lettem, fizikailag eléggé megviselt!
    4. A következő szezonra nézve munkanélküli lettem.
    5. A legjobb eredményekre volt szükségem a pályán, ám a fejlesztések az autóm számára nem voltak elérhetőek.
    6. A zsebünkben volt a pódium, de megbuktunk a taktikával, így ez elment.
    7. Végre felállhattam a dobogóra!
    8. Még egy dobogós helyezést tűnt biztosnak akkor, mikor az kulcsfontosságú volt a karrierem szempontjából, de a motor felrobbant néhány körrel a verseny vége előtt.
    9. Az év egyik legmegbízhatatlanabb erőforrásához kellett visszatérnünk, ami már jó sok métert megtett, annak érdekében, hogy elkerüljük a büntetés egy olyan pályán, ahol a motor nagyon is fontos tényező volt.
    10. Megszereztem az első futamgyőzelmemet, és fél századdal később visszatettük Mexikót a pódium tetejére.
    11. Negyedik helyen végeztünk a (konstruktőri) bajnokságban.
    12. Most pedig olyan lehetőségem adódott, amiért több, mint 25 éve keményen dolgoztam!