KezdőlapFormula 1Pontverseny: Nagyon komoly a harc a top 3 mögött!

Pontverseny: Nagyon komoly a harc a top 3 mögött!

-

Valtteri Bottas szocsi győzelmével és a leggyorsabb körért járó plusz egy ponttal faragott valamennyit a hátrányából Lewis Hamiltonnal szemben. Lemaradása azonban így is 44 pont. Max Verstappentől azon kezd biztonságos távolságba kerülni. A holland versenyző 33 pontra van a finntől.

A top 3 mögött azonban igen szoros a verseny: Norrist, Albont és Ricciardót 1-1 pont választja csak el egymástól. Eközben a hetedik helyen holtversenyv van Leclerc és Stroll között, és tőlük csak egy ponttal marad el Perez.

Továbbra is pont nélkül van a két williamses versenyző, valamint Romain Grosjean.

Matematikailag a 12. helyen lévő Esteban Oconig van esélyük a versenyzőknek a bajnoki címre.

A konstruktőri bajnokságban a Mercedes már alaposan elhúzott a Red Bull elől. A McLaren harmadik helye azonban veszélybe került, két pontra megközelítette a Racing Point, utóbbitól pedig 5 ponttal marad csak el a Renault.

A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (versenyzők):

Versenyző Csapat Pontok
Ebből leggyorsabb körért
1 Lewis Hamilton MERCEDES 205 4
2 Valtteri Bottas MERCEDES 161 2
3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 128 1
4 Lando Norris MCLAREN 65 1
5 Alexander Albon RED BULL RACING 64
6 Daniel Ricciardo RENAULT 63 1
7 Charles Leclerc FERRARI 57
8 Lance Stroll RACING POINT 57
9 Sergio Perez RACING POINT 56
10 Pierre Gasly ALPHATAURI 45
11 Carlos Sainz MCLAREN 41 1
12 Esteban Ocon RENAULT 36
13 Sebastian Vettel FERRARI 17
14 Daniil Kvyat ALPHATAURI 14
15 Nico Hulkenberg RACING POINT 6
16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 2
17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 2
18 Kevin Magnussen HAAS 1
19 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
20 George Russell WILLIAMS 0
21 Romain Grosjean HAAS 0

 

A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (csapatok):

Csapat Pontok
1 MERCEDES 366
2 RED BULL RACING 192
3 MCLAREN 106
4 RACING POINT 104
5 RENAULT 99
6 FERRARI 74
7 ALPHATAURI 59
8 ALFA ROMEO RACING 4
9 HAAS 1
10 WILLIAMS 0