KezdőlapFormula 1Räikkönen sziporkázik az Instagramon!

Räikkönen sziporkázik az Instagramon!

-

Fernando Alonso tegnap bejelentette, hogy év végén távozik a Forma-1-ből. A spanyol versenyző a 2001-es szezonnyitón, Melbourne-ben debütált a Forma-1-ben, három másik versenyzőtársával együtt.

A Forma-1 hivatalos Instagram oldalán pedig közzé tettek egy csoportképet a 2001-es mezőnyről, azzal a kérdéssel, hogy ki tudja megnevezni azokat a versenyzőket, akik akkor épp első F1-es versenyükre készültek?

Az egyik ilyen Kimi Räikkönen volt, a finn versenyző pedig lényegre törően kommentelt is a poszthoz: „Igen, középen.” – írta a finn, saját magára célozva. 😀

Update: A finn versenyző valójában egy kommentelőnek válaszolt (tehát olvassa a kommenteket 😀 ), aki nem találta őt a képen és megkérdezte, hol van. /Mivel Räikkönent követjük Instagramon, a kommentelőt nem, így az insta nekünk Kimi reakcióját emelte ki, nem láttuk az előzményt a rengeteg reakció között/

Räikkönen