KezdőlapFormula 1Red Bull: Az új Honda motorral nyerni szeretnénk Japánban

Red Bull: Az új Honda motorral nyerni szeretnénk Japánban

-

A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bull meg szeretné nyerni a Japán Nagydíjat, hogy a lehető legjobb módon zárják le az első közös évüket a Hondával együttműködve.

Max Verstappen először az első dobogót, majd az első győzelmet és nem sokkal később az első pole pozíciót is megszerezte a japán gyártó erőforrásait használva. A milton keynesi istálló a tavalyi szezonban döntött úgy, hogy a szakítanak a Renaultval és a 2019-es szezontól már a Honda hajtásláncaival fognak versenyezni. Eleinte tartottak attól, hogy vissza fog esni a csapat teljesítménye, azonban a Red Bull holland pilótájának két győzelme és dobogós helyezései nem ezt mutatják.

Azonban a Red Bull jobban le van maradva a másik két élcsapathoz képest a konstruktőri bajnokságban tavalyhoz képest. Ebben jelentős szerepet vállalt Pierre Gasly, aki szinte kivétel nélkül minden versenyen kikapott Verstappentől és néha még a középcsapatok versenyzőivel sem tudta felvenni a versenyt. A Belga Nagydíjon azonban már Alexander Albon versenyzett a francia a helyén, aki az eddigi három versenyén eléggé meggyőző teljesítményt nyújtott.

A Japán Nagydíjra pedig egy új motorral készül a Honda, ami miatt Marko nagyon reméli, hogy egy győzelemmel a lehető legjobb módon tudnák lezárni az első közös évüket a japán motorgyártóval. „A szezon elején problémáink voltak a karosszériával, szóval közel sem álltunk azon a szinten, mint ahol szerettünk volna,” – idézi Marko szavait a motorsport.com.

„Azonban sikerült jó irányban fejlesztenünk az autót és a Honda motor is lépésről lépésre erősebb és megbízhatóbb lesz. Minden egyes alkalommal sikerült elérniük azt, amit megígértek. Már Szingapúrban is az új motorral versenyeztünk, a szuzukai versenyre pedig egy vadonatúj kenőanyagot is fogunk kapni. Nyilvánvaló, hogy a győzelem a célunk Japánban. Az első célunk az volt, hogy versenyeket nyerjünk és egy esetleges győzelem Japánban fantasztikus lenne a számunkra. Max mindig is jól ment a szuzukai pályán, ami a Honda hazai versenye is egyben, szóval mi lehetne jobb ennél?”

A Red Bull holland pilótája az előző három Japán Nagydíj mindegyikén fel tudott állni a pódiumra, habár a turbóérában eddig csak a Mercedes tudott nyerni a felkelő nap országában.