KezdőlapFormula 1Ricciardo káoszra számít a hosszú szünet utáni első versenyen

Ricciardo káoszra számít a hosszú szünet utáni első versenyen

-

A Renault versenyzője Daniel Ricciardo elmondta, hogy kaotikus idénynyitóra számít, ami a szokásosnál is sokkal hosszabb szünetre vezethető vissza.

A koronavírus-járvány négy hónappal eltolta a 2020-as Forma-1-es idény kezdetét, ez pedig egy olyan hosszú „téli” szünetet eredményezett, amire még nem volt példa a sportág történetében.

Éppen ezért a 30 éves pilóta azt várja, hogy sok hiba és ütközés lesz a – vélhetően – Ausztriában megrendezett idénynyitón.

„Az első futam a káosz egy formáját fogja megtestesíteni, de remélhetőleg kontrollált módon. Mindenki be lesz rozsdásodva, emellett pedig az érzelmek, az izgatottság és a lelkesedés kombinációja is jelen lesz.” – fogalmazott a BBC Radio 5-nak.

„Mindenki készen fog állni a rajtra. Lesz majd néhány srác, akik a kellő adrenalin szinten pörögnek majd, míg mások még nem. Emiatt majd merész előzéseket is fogunk látni, és lesznek elszámított manőverek is. Biztos vagyok benne, hogy mindent fogunk látni.” – folytatta.

Ricciardo szerint azonban a tapasztalat itt most nagyon fontos lesz, elsősorban a tekintetben, hogy fizikailag mennyire tudnak újra alkalmaszkodni.

„Ha ez lenne az első vagy a második évem, akkor időbe telne, hogy újra hozzászokjak az autóhoz testileg. E tekintetben a téli tesztek jó referencia pontok, az első pár téli tesztemen az első nap mindig éreztem egy kis sokkot, amikor az első köreimet tettem meg. Minél előrébb haladtam a karrieremben ez annál kevésbé volt jellemző. Az újoncok, vagy a mások évesek még ezt kicsit jobban meg fogják érezni a kelleténél.” – jegyezte meg a hétszeres futamgyőztes.