KezdőlapFormula 1Ricciardo nem tudott Verstappen motorfejlesztéséről

Ricciardo nem tudott Verstappen motorfejlesztéséről

-

Daniel Ricciardo elmondása szerint nem tudott róla, hogy csapattársa, Max Verstappen motorfejlesztést kapott az Egyesült Államok Nagydíjára.

Az austini hétvégére a Renault olyan frissítéssel látta el Verstappen, Hülkenberg és Hartley autójának erőforrását, mely részben már a 2018-as fejlesztés elemeit is tartalmazza.

A feltevések szerint a frissített erőforrás két tizeddel gyorsabb a korábbinál.

Mikor Daniel Ricciardót arról kérdezték, hogy érzi-e hátrányát annak, hogy ő a korábbi specifikációval megy, így felelt: „Van új erőforrás specifikációnk? Nem tudok róla.”

„Komolyan, nem tudtam. Melyik volt gyorsabb?

Mikor aztán megtudta, hogy Verstappen nála gyengébben, a hatodik helyre kvalifikált (és még rajtbüntetést is kap), Ricciardo elmosolyodott és örömittasan a levegőbe csapott.

Persze elég valószínű, hogy Mexikóban már Ricciardo is megkapja a frissítést, de annak is nagy a valószínűsége, hogy motorcserék miatt még fog büntetéseket kapni az elkövetkező versenyeken.

„Azt hiszem, fogok még büntetést kapni, szerintem lesz rajtbüntetésem a hátralévő három versenyen. Szeretném azt mondani, hogy nem, de sokkal valószínűbb, hogy igen.”

Mikor arról kérdezték, csalódott-e, hogy Verstappen már specifikációt használ, Ricciardo a következőt mondta viccesen: „Ó, szóval ezért írta alá Max a szerződését!”

„De tényleg nem tudtam róla. Lehet, hogy mondták, csak nem figyeltem, de ha ez is a helyzet, én csak teszem a magam dolgát.”