KezdőlapFormula 1Ricciardo számos változásra számít a Renaultnál 2020-ra

Ricciardo számos változásra számít a Renaultnál 2020-ra

-

Nehezen alakul az első szezonja Daniel Ricciardonak a Renaultnál. Az ausztrál szerint számos alkalommal lehettek volna jobbak az idei szezonban és bízik abban, hogy a csapata egy vadonatúj filozófia alapján fog majd versenyezni 2020-ban.

Ricciardo első éve az enstonei istállónál a végéhez közeledik, azonban nagyon úgy fest, hogy nem a lehető legjobb módon fog véget érni, csak az ötödik helyet foglalják el a konstruktőri pontversenyben a McLaren mögött, akiket valószínűleg már nem lesznek képesek megelőzni.

Az ausztrálnak Esteban Ocon lesz a csapattársa következő szezontól kezdődően, ami miatt a csapat eddigi pilótájának, Nico Hülkenbergnek három szezon után kell elhagynia az Enstoneiakat.

„Alkalmanként jó volt az autónk, azonban egyelőre nem azon a szinten vagyunk, ahol lenni szeretnénk. Véleményem szerint a rendelkezésünkre álló erőforrások alapján jobbak is lehetnénk valamivel,” – véli Ricciardo. „Ha csupán az idei autót fejlesztjük, az nem lesz elég a következő szezonra, szóval egy új fajta koncepcióval kell előállnunk a 2020-as évadra.

„Talán ez a kockázatosabb megoldás, azonban, ha semmiben nem vállalsz kockázatot, akkor ugyan fejlődsz valamennyit, azonban továbbra sem fogsz azon a szinten állni, ahol lenni szeretnél. Szóval szerintem lesznek változások a következő szezonra.”