KezdőlapFormula 1Ricciardo szerint, ha nagyon akarna, jövőre már autóba ülhetne

Ricciardo szerint, ha nagyon akarna, jövőre már autóba ülhetne

-

Daniel Ricciardo úgy véli, hogy ha nagyon vissza akarna térni jövőre a Forma-1-be, akkor azt könnyen abszolválhatná.

Tavaly intett búcsút egymásnak az ausztrál versenyző és a McLaren. Ugyan érvényes szerződése volt a feleknek, ám a csapat úgy döntött, hogy a fiatalabb Oscar Piastrinak ad lehetőséget.

A 33 éves versenyző az elmúlt években kissé belefáradt a száguldó cirkuszba, így nem akart minden áron a mezőny tagja lenni. Felvette a kapcsolatot az Alpine-nal és a Haasszal is, de olyan istállóknál nem akart éveket lehúzni, amik nem tudnak versenyképes autót biztosítani neki.

Így a Red Bull tartalékversenyzője lett idén. Így az ausztrál paddockba Ricciardo is kilátogatott, hogy támogassa a csapatot.

Alan Jones a napokban úgy nyilatkozott, honfitársának már fel kell adnia a Forma-1-es álmait, hiszen nincs hely a visszatérésre. A nyolcszoros futamgyőztes viszont nem így látja a dolgot. Ricciardo szerint, ha nagyon akarna, akkor már jövőre is a rajtrács tagja lenne.

Lesújtó véleményen van Ricciardo jövőjéről világbajnok honfitársa

„Mindenkinél jobban ismerem magam. Ismerem az érzéseimet, a vágyaimat, a lendületemet, csak rajtam fog múlni, mennyire akarom ezt. A szándékaimat a pályán kívül, zárt ajtók mögött fogom kinyilatkoztatni, mikor a csapattal dolgozom. Sokan csak azt látják, hogy mit csinálsz a közösségi médiában, ugyanakkor az többnyire nem fedi a valóságot. Ma itt ülök, és bízom abban, hogy visszakerülök a rajtrácsra. Ez a szándék valóban kitart és itt marad (a szívére mutat). Három hónap után nem tűnik teljesen elveszetnek ez az ügy. Vannak jelei annak, hogy még ott van bennem a vágy, az éhség és a motiváció. Tudom, hogy nem mehetek oda minden csapathoz, és nem mondhatom nekik azt, hogy ‘jövőre nálatok fogok versenyezni.’ Viszont ha tényleg ezt akarom, akkor meg tudom valósítani. Nyilván nem tudom előre, hogy milyen lehetőségeim adódnak, nem lesz 100%-os beleszólásom a dolgokba. Ám abban biztos vagyok, hogy el tudom érni a célomat.” – nyilatkozta Ricciardo az Independentnek.

Ugyanakkor az ausztrál hozzátette, a pénz nem motiválja. Nem az a célja, hogy még nagyobb összeg legyen a számláján, ezért sem akar fejest ugrani csak úgy egy projektbe.

„Az átláthatóság kedvéért: ez nem a pénzről szól. Elég hosszú időt töltöttem az F1-ben, fogalmazzunk úgy, hogy meg tudom venni azt a farmert, amelyiket szeretném. El fogok gondolkodni azon, hogy hol tartok az életemben. A visszatérésem oka az lenne, amiért a versenyzést elkezdtem. Nem azért vágtam bele, hogy híres legyek, és nem a pénz motivált. A legjobb akarok lenni, és versenyeket akarok nyerni. Jobban akarom, mint bárki más, ez ad lendületet ahhoz, hogy újra rajthoz álljak. Viszont egy dolgot biztosan tudok: nem mennék vissza minden áron. Versenyképes autóba akarok ülni, nem akarom az egész karrieremet a nulláról kezdeni. Nincs még egy évtized előttem a versenyzésben.”