KezdőlapFormula 1Rio is rendezhet futamot, Carey a városban járt

Rio is rendezhet futamot, Carey a városban járt

-

Az a hír járja, hogy Rio de Janeiro Forma-1-es versenynek adhat otthont a közeljövőben.

A jelenlegi Brazil Nagydíj helyszín felett sűrűsödnek a felhők, Interlagost hamarosan magánkézbe adják, és az a szerződése is nem sokára lejár, amit még Bernie Ecclestone-nal írtak alá. A Liberty Media jelenleg a pálya jövőjét vizsgálja át tüzetesen.

Chase Carey múlt heti nyilatkozta is bizonyítja, hogy kétséges a sao paulo-i aszfaltcsík jövője: „Azt fontolgatjuk, hogy már meglévő, kevésbé vonzó versenyeket új, szórakoztatóbb futamokra cserélnénk.” Sőt, a brazil Globo értesülései szerint Chase Carey nemrég Rióban járt, a város pedig állítólag szívesen rendezne versenyt 2021-től. Az amerikai üzletember már egyeztetett is a kormányzó Luiz Fernando Pezao-val és más tisztviselőkkel arról, hogy pálya épülhet a város Deodoro nevű kerületében.

„A Brazil nagydíj után Carey a városban aludt és hétfőn találkozók sora várt rá” – áll az értesülésben. Azt mondják, a száguldó cirkusz első embere a következőt mondta a kormányzónak: „Amikor fölkeltem, a tenger csodálatos látványa tárult elém, ekkor realizálódott bennem, hogy jó ötlet idehozni az F1-et.”