KezdőlapFormula 1Rosberg: Norris generációja legjobbja

Rosberg: Norris generációja legjobbja

-

Nico Rosberg szerint Lando Norris lehet a fiatal generáció közül az, aki a legjobban kiemelkedik a tudásával. Ez nem semmi kijelentés annak fényében, hogy a fiatalok közé lehet sorolni még Max Verstappent, Charles Leclerc-t, vagy épp George Russellt.

Jelenleg viszont pont, hogy Norris tart talán közülük a leghátrébb, olyan téren, hogy jelenleg csapata nincs a legjobbak között, és még a futamgyőzelem sem jött össze neki, bár ezzel Russell is így van.

Norris Daniel Ricciardo kapcsán került szóba a Sky-nál egy beszélgetésben, ekkor dicsérte őt meg Rosberg.

„Ő az új generáció egyik legjobbja, és potenciálisan a legjobb. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben ahelyett, hogy Danielt ostoroznánk, inkább dicsérnünk kellene Landót, aki úgy vezet, mint egy jövőbeli világbajnok” – szögezte le 2016 világbajnoka.

Ami Norrist illeti, szerencsésnek érzi magát, hogy akkora legendákkal versenyezhet, mint Lewis Hamilton.

„Mindig hallani történeteket Ayrton Sennáról és Michael Schumacherről, a mostani időszakban pedig itt van Lewis” – nyilatkozta a McLaren 22 esztendős reménysége a The Guardian hasábjain. „Az ember sokat hall az ő csatájukról, például Alain Prost vagy Nigel Mansell ellen. 20-30 év múlva ugyanezeket mesélik majd Lewisról, illetve Sebről és Maxról. Aztán valahol ott van az én nevem is egy kicsit lejjebb… Kezdetben természetesnek veszed ezt az egészet, mert csinálod a saját dolgodat, de 30 év múlva rájössz, hogy bizonyos értelemben szerencsés voltál, hogy abban az időben versenyezhettél.”

Norris mindig is jó kapcsolatot ápolt a honfitárs Hamiltonnal, akit ismét megdicsért: „Kedvelik, remek ember, úgy tűnik, mindig segíteni akar a briteknek és a fiataloknak. Tanácsot ad apróságokkal kapcsolatban, megkérdezi, hogy mit tervezek. Ő már mindent átélt, így tudja, hogy a csapatok mit próbálnak kihozni belőled, és mit kell kihoznod a csapatokból. Apró dolgok, de mindig hajlandó segíteni.”