KezdőlapE-sportRosberg szerint előnyben lesznek, akik "játszottak" a szünetben

Rosberg szerint előnyben lesznek, akik „játszottak” a szünetben

-

Nico Rosberg úgy gondolja, hogy azok a Forma-1-es versenyzők, akik a koronavírus miatti szünetben sokat versenyeztek a virtuális térben, előnyben lehetnek az első valós versenyeken.

Márciusban nem kezdődött el a 2020-as F1-es szezon a vírus miatt, arra július elején kerül majd sor. Azonban számos virtuális versenyt rendeztek az elmúlt időszakban, melyeken több F1-es versenyző is részt vett, főként a fiatalabb generáció.

Eddig 11 olyan jelenlegi F1-es versenyző van, aki legalább egy virtuális versenyen szerepelt az elmúlt időszakban. Rosberg szerint ez előnyükre válik majd.

„Ha még mindig versenyeznék, akkor én minden nap a szimulátoroztam volna, órákon át.” – mondta Rosberg a virtuális Azerbajdzsáni Nagydíj közvetítése során. „Meggyőződésem, hogy ez egy kicsit segít abban, hogy a képességek edzve legyenek.”

„Képzeljük csak el Roger Federert, ha öt hónapig nem edzene teniszpályán, az első nap, mikor visszatér, sehol sem lenne és a képességek szintje egy F1-es versenyző esetében ugyanaz.”

„Szerintem a szimulátorral van egy kis lehetőség arra, hogy ezeket a képességeket is szinten tartsák.”

„Érdekes lesz látni (az első valós versenyeket). Látjuk, hogy egyes versenyző többször csinálják (a virtuális versenyzést), mint mások és szerintem nekik talán lesz egy kis előnyük, mikor újraindulnak a (valódi) versenyek.”

Arról is beszélt Rosberg, hogy számára milyen volt, mikor F1-es holtszezonban nem versenyzett.

„Élénken emlékszem, mikor a téli szünet után először vezettem, és a téli szünet három hónap volt csak, most pedig már öt hónapról beszélünk, szóval az a téli szünet jelentősen rövidebb volt.”

„És az első menetnél érezni lehetett, mennyivel kevesebb a kapacitásod és az elméd, megpróbálsz gyorsan menni, de nincs elég kapacitásod memorizálni a dolgokat, vagy a beállításokon dolgozni. Úgy érzed, berozsdásodtál.”

„Ezek a srácok is ezt fogják érezni, szóval biztos vagyok benne, hogy minden apróság segít, még a gokart is, ahogy Lando (Norris) teszi, és ezek a srácok szerintem minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a felkészülésükből előnyük legyen.”