KezdőlapFormula 1Russell magabiztos, mert Wolff mondta neki, van ülése jövőre

Russell magabiztos, mert Wolff mondta neki, van ülése jövőre

-

George Russell is úgy tudta, hogy van szerződése 2021-re a Williams csapatával, a Forma-1-ben azonban semmi sem az, mint aminek látszik. Sergio Perez elvesztette a versenyülését a Racing Pointnál, és most a Williams ülésére hajt. Vagy ez csak egy újabb túlzás?

Korábban már az év folyamán megerősítették Nicholas Latifi és George Russell helyét a csapatnál, de új tulajdonos is lett, a koronavírus meg feje tetejére állította a versenyzői piacot, így sok változás lett. Perez már kifejezetten örülne egy lehetőségnek a Williamsnél, így most van némi nyomás Russellen. Az érintett ugyanakkor nem aggódik, úgy érzi, hogy Toto Wolff támogatja, és ezt el is mondta a Racefans.netnek:

„Azt mondta nekem, hogy élvezem a bizalmukat, és 100%, hogy jövőre is a rajtrácson leszek, így nem aggódom. Minden rendben lesz, és arra számítok, hogy a Williams a hét vége felé teljesen tisztázza ezt.”

Nem lehet azonban teljesen nyugodt Wolff felől, hiszen azt is állította korábban, hogy George jó lenne akár tesztpilótának is a Mercedesnél. Ezzel pedig ő lenne már a második Mercedes junior, aki egy évre partvonalra kerül. Korábban Esteban Ocon járt így, pedig neki is fix helyet ígért Wolff az F1-ben.