KezdőlapFormula 1Russell szerint jók lettek volna a győzelemre

Russell szerint jók lettek volna a győzelemre

-

George Russell és a Mercedes szingapúri hétvégéje jelentősen alulmúlta a várakozásokat, a brit versenyzőt a 14. helyen intette le a kockás zászló a villanyfényes versenyen. A már időmérőn is hátrébb végző, majd végül a mezőny végéről rajtoló Russell a Viaplay hasábjain értékelt csalódottan.

„Nagyon gyorsak voltunk az intereken, illetve a slickeken” – mondta, majd elárulta, hogy sikerült megoldani az időmérős problémákat. „Az önbizalmam helyreállt, az időmérős problémát megoldottuk.”

Habár Russell előzetesen úgy érezte, a Mercedes harcban lehet a győzelemért, a valóságban a közelébe nem tudtak érni, Hamilton is csak kilencedik lett.

„Megvolt a lehetőségünk” – jelentette ki Russell, aki egyébként elsőként váltott slickre a mezőnyből, de a döntése korainak bizonyult, hiszen az etap elején rengeteget vesztett. Az idei második top 5-ön kívüli eredményét szállító Mercedes-versenyző elárulta, hogy nem az ő ötlete volt a száraz pályás abroncs.

„Én igazából új intermediate-et kértem a csapattól” – idézi őt a Motorsport-Magazin.com. „Természetesen ez egy teljesen rossz döntés volt, de valamit meg kellett próbálni.”

Forrásgpblog.com