KezdőlapFormula 1Sainz szerint erre lesz szüksége a Ferrarinak 2023-ra

Sainz szerint erre lesz szüksége a Ferrarinak 2023-ra

-

Carlos Sainz szerint a Ferrarinak legalább egy futamot meg kellene nyernie idén a hátrelévő 5-ből, hogy egy fokkal magabiztosabban vághassanak majd neki a 2023-as szezonnak.

A Vörösök pokoli formában indították az idei évet és sokáig nagyon úgy nézett ki, hogy komoly kihívói lehetnek a Red Bullnak a bajnoki címekért folytatott versenyfutásban. Azonban a csapat hibái és az F1-75 megbízhatatlansága miatt jelentős hátrányba kerültek a Bikákhoz képest, ami miatt Sainz és csapattársa, Charles Leclerc az eddigi 17 futamból mindössze 4-et tudott csak megnyerni.

A Ferrari utoljára a júliusi Osztrák Nagydíjon szerzett győzelmet, amíg Max Verstappennek a szezon második felében volt egy 5 futamon át tartó győzelmi sorozata, aminek köszönhetően már a mostani Japán Nagydíjon megszerezheti a második világbajnoki címét.

Mattia Binottóéknak az energiaitalosokkal kellene csatázniuk, de ehhez képest még a konstruktőri 2. helyük sincsen biztonságban, mert a Mercedes még közel van hozzájuk. Habár a maranellóiak a Szingapúrban elért dupla dobogójukkal növelni tudták az előnyüket az Ezüst Nyilakkal szemben.

Sainz szerint a Ferrarinak a bajnoki állásoktól függetlenül szüksége lenne még legalább egy győzelemre már csak azért is, hogy tanuljanak az idei hibáikból, hogy 2023-ban már nem kövessék el azokat, és hogy újult erővel szálljanak majd harcba a bajnoki címekért.

„A mi szemszögünkből nézve még mindig érdekes az idei harc” – árulta el a Ferrari spanyol kiválósága. – Csapatként az a célunk, hogy versenyeket nyerjünk, és ezzel elősegítsük a 2023-as szezonra való munkát. Mivel az idei évben már túl nehéz lenne megnyernünk bármelyik bajnoki címet is, így maradunk a futamgyőzelmeknél.”

Charles Leclerc, Ferrari
Charles Leclerc a nyertesnek járó trófeával a Ferrari legutolsó győzelmének helyszínén, Spielbergben. Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

„Ha képesek lennénk még idén futamot nyerni, az szerintem óriási motivációt adna a csapatnak, mivel már nagyon régóta nem ünnepelhettünk győzelmet. Ha nyernénk, az azt jelentené, hogy egy tökéletes hétvégét teljesítünk, ahol kitűnően végezzük el a munkánkat. Szeretnénk elsajátítani ezt a folyamatot, tanulni a múlt rontásaiból, ez most a legfőbb ambíciónk itt a Ferrarinál.”

Sainz nyilatkozata alapján érdemes lesz nézni a Scuderia teljesítményét a hátralévő futamokon és a spanyol mellett nemrégiben Leclerc is azt nyilatkozta, hogy a Ferrarinak a szezon utolsó versenyei egy fajta „tesztüzem” lesz a számukra, hogy megpróbáljanak mindent jól csinálni.