KezdőlapFormula 1Salo: A furcsa fordított rajtrácsos ötlet megér egy próbát

Salo: A furcsa fordított rajtrácsos ötlet megér egy próbát

-

Nemrég érkezett a hír, hogy az F1 újra fontolóra veszi a fordított rajtrácsos sprintfutamokat, most pedig Mika Salo jelezte, hogy szerinte megérnének egy próbát.

Ezek a futamok az időmérő helyébe lépnének, és a tervek szerint a két duplafutam egy-egy hétvégéjén láthatnánk őket.

„Elég furcsán hangzik” – mondta az ötletről elsőre Mika Salo, korábbi Forma-1-es pilóta. „Azonban érdekes lenne látni ezt a kísérletet. Minden megér egy próbát. Végül is, csak szórakoztatóbbá akarják tenni az F1-et és a show-t, az amerikaiak tudják, hogy kell ezt.”

Kiderült, hogy a Mercedes ellenzi ezt a felvetést, Salo viszont azt vetíti előre, hogy a pilótáknak sem fog tetszeni.

„A pilótáknak nem lesz nagy móka, mert gyakorlatilag megbüntetnek azért, hogy jól mész” – tette hozzá. „Ebből a szempontból ez nem helyes, ugyanakkor természetesen ez egy másfajta kérdés azoknak, akiknek olyan jó az autójuk, hogy bárkit megelőznek. Viszont legalább lenne változatosság, hiszen gyengébb autók kerülnének az élre.”