KezdőlapFormula 1Seidl: Ricciardo nem lesz azonnal elsőszámú pilóta

Seidl: Ricciardo nem lesz azonnal elsőszámú pilóta

-

Daniel Ricciardo nem lesz első számú pilóta a McLarennél, jelentette ki a csapatfőnök Andreas Seidl.

Ricciardo az idény végén távozik a Renaulttól és a patináns McLaren istálló versenyzője lesz, ahol Carlos Sainz helyét fogja átvenni. Az ausztrál pilóta két bajnoki harmadik helyet tud felmutatni eddigi pályafutása során, háromszor indulhatott az első rajtkockából és hét futamot tudott megnyerni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan a rangsorban előrébb kerül a fiatal csapattárásával szemben.

„Amíg én vagyok a csapatfőnök, addig nem lesz az, hogy már a szezon elején lesz nálunk egyes meg kettes számú versenyző.” – jelentette ki a német a Sky Sports-nak.

„Ha egy csapat előtt olyan hosszú út áll, mint előttünk, akkor fontos, hogy két egyenlő elbírálású versenyzőjük legyen, ahogy ez 2019-ben meg is volt nekünk, Lando meg Carlos esetében.” – folytatta.

„Landoval és Daniellel is egy remek duónk lesz, nem csak sportszakmailag, hanem a McLarent, mint vállalatot is méltón fogják képviselni.” – zárta.