KezdőlapFormula 1Sokba került a Red Bullnak a tavalyi szezon

Sokba került a Red Bullnak a tavalyi szezon

-

A Red Bull pénzügyi kimutatásai remekül bemutatják, hogy milyen költséges is volt a Forma-1 az energiaitalos vállalatnak az elmúlt évben.

Az új technikai szabályoknak való megfelelés 9,2%-kal növelte a Red Bull Racing költségeit, számolt be róla a Forbes magazin. A csapat pénzügyi eredményein az is látszik, hogy elvesztették névadó szponzorukat, az Infiniti.

Ugyan lettek új szponzoraik, köztük az Aston Martin, a Puma és a TAG Heuer, ezek összesen sem hozták ugyanazt a bevételt, mely az Infiniti elvesztésével kiesett.

Az, hogy 2016-ban csak két versenyt tudtak nyerni, Spanyolországban és Malajziában, hatással volt a személyzet kifizetésére és a bónuszokra is.

A Red Bull azt is felfedte, hogy jócskán növelte a befektetett pénzmennyiséget a csapatba. Míg 2015-ben ez 10,1 millió font volt, 2016-ban ez 40,6 millió fontra nőtt. A tulajdonos, Dietrich Mateschitz azonban hozzátette, egyáltalán nem örül ennek.

Eddig 2017-ben sem áll sokkal jobban a helyzetük, eddig csak egyetlen győzelmet tudtak szerezni a szezonban, bár ezzel is harmadikok a konstruktőri bajnokságban.