KezdőlapFormula 1Steiner: Már az is megterhelő, ha csak beszélnünk a szezon törléséről

Steiner: Már az is megterhelő, ha csak beszélnünk a szezon törléséről

-

A Haas F1 csapatfőnök, Günther Steiner úgy véli, hogy megterhelő lenne a Forma-1-nek, ha törölni kellene az idei szezont. A mai napig nyolc versenyt töröltek vagy halasztottak el a koronavírus-járvány miatt, így az évad legelőbb június közepén, Kanadában indulhat el. Az, hogy valóban ez a verseny illetve a Brit Nagydíj megtartásra kerülhet-e, az húsvétkor dőlhet el. Bernie Ecclestone, az F1 korábbi vezetője kifejtette már a véleményét, mely szerint idén már nincs értelme versenyezni. A GPFans azonban megkérdezte erről Steinert is, hogy gondolkodnak-e a szezon feladásán:

„Nem. Már csak pszichológiailag sem lehet ezzel előállni. Ha csak egyszer is megpendíted ezt, ragaszkodni fogsz hozzá, és máris egyből megvan a negatív hozzáállás. Reménykednünk kell abban, hogy jobb lesz a helyzet, és készen kell állni minden lehetőségre, hogy amint normalizálódik az élet, visszatérhetünk a rendes kerékvágásba.””

Ecclestonenal ellentétben a Forma-1 jelenlegi nagyfőnöke, Chase Carey kijelentette, hogy arra számít, valamikor a nyáron elrajtolhatnak, egy olyan újratervezett versenynaptárral, amelyben 15-18 nagydíj lehet majd.