KezdőlapFormula 1Susie Wolff: Nincs elég technikai szakember az F1-es csapatoknál

Susie Wolff: Nincs elég technikai szakember az F1-es csapatoknál

-

Susie Wolff szerint a Forma-1-es csapatok egyre nagyobb létszám hiánnyal küzdenek a tehetséges technikai szakemberek terén.

A férje, Toto Wolff egyre növekvő problémával szembesül a Mercedes csapatfőnökeként, aki azzal küzd, hogy megtalálja a legmegfelelőbb embereket a Brackley-i központba.

„Ők nagyon is tisztában vannak azzal, hogy nincs elég emberük a magasabb pozíciókba. A HR-esek vezetői a Mercedesnél is tudatában vannak ennek a ténynek és igyekeznek változtatni ezen.” – nyilatkozta az egykori Williamses tesztpilóta.

Wolff a Forbes magazinnak elmondta, hogy szeretne több női szereplőt látni a motorsportban.

„Totot nem érdekli az, hogy milyen neműeket alkalmaz. Csupán a tehetség számít nála, mindig a legjobb jelentkezőket igyekszik kiválasztani az adott feladatkörre, függetlenül attól, hogy milyen nemű az illető.” – fogalmazott.

A csapatvezetők aggódnak a költségvetési sapka bevezetése miatt, hiszen emiatt korlátozniuk kell a technikai szakamberek fizetését. Emiatt pedig jelentős létszámcsökkenések történhetnek majd idővel.

„Csak az Egyesült Királyságban több ezer munkahelyről van szó e téren. A legnagyobb költségtényezőink a sport és technikai előírások.” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner.

Az, hogy a költségvetési korlát bevezetése előtt is gondok vannak ezen a téren, az egy komoly jel a Forma-1 számára, hogy a sport nem tud több erőforrást befektetni a személyzeti részlegbe, emiatt pedig elbocsájtások kezdődnek a pénzügyi helyzet stabilizálása érdekében. Ez pedig végső soron ahhoz vezethet, hogy a kisebb és alacsonyabb költségvetéssel rendelkező csapatok még nagyobb bajban lehetnek.