KezdőlapFormula 1Szafnauer: Meglepő, hogy Brown ilyen keveset tud az F1-ről

Szafnauer: Meglepő, hogy Brown ilyen keveset tud az F1-ről

-

A Renault Racing Point elleni óvásának eredménye tegnap került bejelentésre, de ahelyett, hogy lezárult volna az ügy, épp ez indította be igazán a történéseket. Például nemrég szócsatába került a Racing Point és a McLaren csapatfőnöke ennek kapcsán, sőt a wokingiak többek között a Ferrarival egyetemben máris fellebbeztek az ítélet ellen, annak súlyosságát megkérdőjelezve.

A McLaren fellebbezési szándékát pedig mi sem példázná jobban, mint ez a nyilatkozat a csapat vezérigazgatójától, Zak Browntól: „Úgy gondolom, ez összezavarja a szurkolókat. Hogy lehet, hogy ami Ausztriában illegális volt, még mindig fent van az autón? Azt mondta [a Racing Point], hogy fotó alapján másolták le az autót. Az ítéletet olvasva viszont világossá válik, hogy ez baromság. Épp ezért kell minden mást is megkérdőjelezni az autón. Véleményem szerint ez csak a jéghegy csúcsa, a kezdőpont annak vizsgálatában, ami történt, mert nem hiszem, hogy mindez egészséges a sportnak.”

A Racing Point csapatfőnökének, Otmar Szafnauernek azonban volt erre válasza.

„Szóval, amit Zak Brown mondott, az baromság, mert ő nem is mérnök” – vágott vissza. „Azt sem tudja, miről beszél. Egyáltalán nem. Meglepett, hogy ilyen keveset tud a Forma-1 szabályairól. Nekem úgy tűnik, mintha ő többet tudna a történelmi versenyzésről, mint az F1-ről.”