KezdőlapFormula 1A Toro Rosso sosem volt még ilyen jó helyzetben

A Toro Rosso sosem volt még ilyen jó helyzetben

-

A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost azt állítja, hogy a csapat most jobb helyzetben van, mint valaha.

A csapat idén Honda erőforrásra váltott, és jelentősen jobban is tudnak együttműködni a japán gyártóval, mint tette azt korábban a McLaren.

„A Toro Rosso a lehető legjobb helyzetben van.” – mondta Tost. „Most sokkal nagyobb szerepünk van a teljes tervezési folyamatban. Hogyan illeszkedjen az erőforrás, milyen legyen a hűtőrendszer, a kipufogórendszer, hova tegyük az elektromos dobozokat, és a többi. Szerintem főleg a következő évben lesz ez nagy előny, a teljes autó szempontjából.”

A Toro Rosso Hondás eredményei pedig reményt keltőek a Red Bull számára is, hiszen ez év végén lejár Renault-s szerződésük, és lehetséges, hogy ők is Hondára váltanak majd.

Noha azért nem zökkenőmentes minden a Toro Rossonál sem. Ugyan Bahreinben kiválóan szerepeltek, Ausztráliában és Kínában nem gyűjtöttek pontot, és Kínában össze is ütközött a csapat két versenyzője, Brendon Hartley és Pierre Gasly.

„Nem volt meg az a tempónk, ami a fő versenytárainknak igen.” – mondta Gasly Kína után. „Az egész hétvége nehéz volt. Rá kell jönnünk, hogy miért esett vissza a teljesítményünk, mindössze egy hét elteltével, szóval bőven van mit elemeznünk.”