KezdőlapFormula 1Úgy néz ki, Hamilton mégsem lesz a Chelsea társtulajdonosa

Úgy néz ki, Hamilton mégsem lesz a Chelsea társtulajdonosa

-

A jelek szerint Lewis Hamilton lecsúszik róla, hogy a Premier League-ben szereplő Chelsea társtulajdonosa legyen, miután az eladási folyamatot felügyelő tanácsadó cég nem azt az ajánlatot választotta, amelyikhez ő is csatlakozott.

Nagyon úgy tűnik, hogy Lewis Hamilton hiába szállt be 10 millió fonttal a Chelsea megvételéért folyó versenybe, nem az általa is támogatott Sir Martin Broughton lesz a befutó a londoni klubért versengők között, számolt be róla a BBC és a Reuters.

A Mercedes versenyzőjét többen is támadták (Max Verstappen is élcelődött rajta egy sort), amiért Arsenal-szurkolóként a legnagyobb városi rivális megvásárlásában segédkezik, de az Emilia Romagna Nagydíj alatt Hamilton elmondta, miért döntött így. 

„Gyerekkorom óta rajongok a fociért, négy éves koromtól 17 éves koromig játszottam is. Minden évben benne voltam az iskolai csapatban és számos meccsen pályára léptem. Gyerekként a házunkhoz közel fociztam a többi gyerekkel. Néhány közeli barátom közül – akik közé mindig igazán szerettem volna és próbáltam beilleszkedni – az egyik a Tottenhamnek, a másik a Manchester Unitednek szurkolt. Gyerekként ezek között a csapatok között ingáztam, mire a nővérem többször is a karomba bokszolt, hogy »az Arsenalnak kell szurkolnod!« Úgyhogy elkezdtem az Arsenalnak szurkolni.”

„A nagybátyám, Terry viszont a Kékek nagy rajongója. Rengeteg meccsen voltam vele, hogy lássam játszani az Arsenalt és a Chelsea-t. Végső soron pedig a sport rajongója vagyok. A futball a legnagyobb sport a világon, a Chelsea pedig az egyik legnagyobb és legsikeresebb klub. Amikor hallottam a lehetőségről, azt mondtam, hogy »ez remek lehetőség, hogy valami nagyszerűnek legyek a részese.«”

A hétszeres világbajnoknak tehát van személyes kötődése a Chelsea-hez is, ugyanakkor hangsúlyozta, végső soron üzleti döntés volt beszállnia a klub megvételéért folyó harcba. Célja pedig, hogy amennyiben sikerrel járnak, „lassan csökkentsük a veszteségeket és profitot termelő szervezetté változtassuk” a klubot. A jelek szerint ez azonban nem fog megtörténni.

A Mercedes egyik tulajdonosa is beszállt

A Hamilton által is támogatott Sir Martin Broughton vezette konzorcium egyike volt azon négy vevőjelöltnek, amely bejutott az eladási folyamat utolsó körébe, majd az egyik rivális kiszállása után már a top 3-ban találta magát. 

A Reuters és a BBC Sport értesülései szerint azonban az eladási folyamatot felügyelő The Raine Group végül nem őket választotta, mint preferált ajánlattevőt, hanem Todd Boehly-t, az amerikai profi baseballbajnokságban (MLB) szereplő Los Angeles Dodgers társtulajdonosát. 

Külön színezetet ad a történetnek, hogy a Boehly pole pozícióba kerüléséről szóló hírek megjelenése előtt kiderült, egy utolsó pillanatos, 4,25 milliárd fontos ajánlattal (Boehly 2,5 milliót ajánlott) Sir Jim Ratcliffe, a Mercedes társtulajdonos INEOS elnök-vezérigazgatója is beszállt a Chelsea-ért folyó versenybe, így ha úgy tetszik, Hamilton házon belül kapott riválist. 

A magát korábban Manchester United-drukkernek valló Ratcliffe ajánlata a BBC szerint igencsak összezavarta a rivális ajánlattevőket, ugyanis hetekkel a március 18-i végső határidő után érkezett. Vélhetően végül emiatt nem ezt, hanem Boehly ajánlatát találták a legjobbnak.