KezdőlapFormula 1Vége a szabadságnak a Force Indiánál

Vége a szabadságnak a Force Indiánál

-

Újabb verseny, újabb Force India-csetepaté, ezt azonban megunta a csapatvezetés: Sergio Pérez és Esteban Ocon nem versenyezhet ezentúl egymás ellen.

Ocon és Pérez nem egyszer flörtöltek már egymással túl közelről a versenypályán, a Belga Nagydíjon viszont véglegesen elszabadult a pokol: a két Force India rögtön a rajt után összegabalyodott (azt még megúszták), majd a verseny kétharmadánál ismét egymásra találtak, amikor a mexikói az Eau Rouge felé vezető szakaszon a falra passzírozta francia csapattársát. A kontakt azonnal elvitte Ocon fél első szárnyát, míg Pérez egy jobb hátsó defekttel lett gazdagabb. A bakui összeérésüket követően a Force India még hősiesen kitartott a szabad versenyzés elve mellett, a belga eseménysorozat azonban úgy fest, más mederbe terelte a dolgokat, Otmar Szafnauer ugyanis véget vetett a nagy szabadságnak.

„Csak annyit láttam, mint ti, de nekem úgy tűnt, hogy Sergio felkente Estebant a falra, majd pedig ő jött ki vesztesként a dologból” – nyilatkozta Szafnauer. „A jövőben ennek megismétlésére esélyük sem lesz. Eddig szabadon versenyezhettek, de ha ezt nem tudják a csapat érdekeit szem előtt tartva kivitelezni, akkor ezentúl nem versenyezhetnek. Ennek nem szabadna megtörténnie. Mindig a szabad versenyzés hívei voltunk, és ezt ők is pontosan tudták. Ám azt is megmondtuk, hogy ha ez még egyszer előfordul, hogyha egy Baku-féle incidens még egyszer megtörténik, onnantól mi irányítjuk a versenyt a pitwallról. Ha negyedikek maradunk [a konstruktőriben], akkor nem vesztünk vele semmit, de ma rengeteg pontot hagytunk a pályán.”

A fizikai erőfitogtatást egy szóbeli perlekedés előzte meg, amikor Ocon felrótta csapatának, hogy pozícióelőnye ellenére Pérezt hívták ki először a boxba. A Force India ezt Pérez letöltendő ötmásodperces büntetésével indokolta, majd arra ösztökélték Ocont, hogy „tapadj rá, elvégre neked vannak frissebb gumijaid”. Az egész mizériából azonban a szurkolók jöhetnek ki a legrosszabbul, akik test-test elleni csatákat akarnak látni.

„Ez természetes, ezért is hagytuk őket versenyezni” – szimpatizált a rajongókkal Szafnauer. „De amint elérkezik az a pont, ahol egymást és másokat veszélyeztetnek és összeütköznek, a kezünkbe kell vennünk az irányítást.”

Az incidenst követően a pályán maradt törmelék miatt beküldték a safety cart, amelynek hála mindkét Force India-pilóta viszonylag kis időveszteséggel megúszta a dolgot. Ocon végül egy orrkúpcsere után a kilencedik helyen fejezte be a futamot, Pérezt azonban két körrel a verseny vége előtt véglegesen kihívták a boxba.