KezdőlapFormula 1Verstappen: 9 verseny 11 hét alatt a végső határ

Verstappen: 9 verseny 11 hét alatt a végső határ

-

A Red Bull versenyzője Max Verstappen a Forma-1 jelenlegi versenynaptár beosztása a végső határ a sportág számára. A holland szerint a 9 verseny 1 hét alatt eléggé húzós volt és biztos benne, hogy 2021-ben már a jól megszokott beosztás szerint rendeznek versenyeket.

A koronavírus járvány miatt a Forma-1 2020-as szezonjának első versenyit mind halasztani vagy törölni kellett. Hosszas várakozást követően az idei évadot végül június végén tudták elindítani egy tripla hétvégével, amiből két versenyt Ausztriában, egyet pedig Magyarországon rendeztek.

Aztán egy hét pihenőt követően újabb három verseny jött zsinórban: kettő Silverstoneban és egy Barcelonában. Ezen kívül még egy ilyen tripla fordulót foglal magába a módosított versenynaptár.

A csapatok azonban megérik a Liberty Mediat, ugyanis a reklámszerződések és egyéb okok miatt minimum 15 versenyből kell állnia a 2020-as évnek. A tervek alapján még Törökországot és két bahreini versennyel bővítenék a naptárt, amivel már 17-re nőne a futamok száma.

A Red Bull hollandja is egyetért a több versennyel, azonban szerinte erre nem az a legjobb megoldást, hogy folyamatosan három versenyt rendeznek egymást követően.

„Jelen pillanatban ez még jó, mert volt előtte egy hosszabb szünetünk” – mondta Verstappen még a Spanyol Nagydíj hétvégéjén. „Azonban remélhetőleg a következő szezontól kezdődően már nem lesz annyi tripla forduló, mint idén. Szerintem ez már sok, ami most van.

„Ha még van két egymást követő versenyhétvége, az még rendben van, ugyanis a két hétvége között tud az ember pihenni egy keveset.

„Természetesen a jelen helyzet miatt el kell fogadnunk ezt. Minél több versenyt kell futnunk, és emiatt a legjobbat kell nyújtaniuk a Forma-1 vezetőinek.

„Jelen pillanatban úgy állunk, hogy van egymás után három tripla hétvégénk. Szerintem ez a végső határ.”