KezdőlapFormula 1Verstappen elárulta, mit gondol a „veszélyes” pályán elvégzett módosításokról

Verstappen elárulta, mit gondol a „veszélyes” pályán elvégzett módosításokról

-

A Red Bull ott folytatta a 2023-as Forma-1-es szezon kezdetén, mint ahogyan a tavalyi év végén abbahagyta. Az RB19 egy nagyon ütőképes konstrukció lett, amivel Max Verstappen és Sergio Pérez zavartalanul aratott kettős győzelmet. A holland és a mexikói pilóta Jeddah-ban pedig folytatná a megkezdett dominanciát.

Az energiaitalosok bahreini erődemonstrációját követően már szinte mindenki el is könyvelte magában, hogy a Red Bull holland kiválósága idén a harmadik világbajnoki címét is meg fogja szerezni. A száguldó cirkusz következő állomása a Jeddah Corniche Circuit, ahol a 36-szoros futamgyőztes egy sokkal szorosabb versenyre számít.

„Remekül indítottuk a szezont Bahreinben, de szerintem Szaúd-Arábiában már nem lesz ilyen könnyű dolgunk” – nyilatkozta a bajnoki címvédő Jeddah-i hétvége kezdete előtt. – Az autónk gyors lesz, ebben biztos vagyok, azonban ez egy teljesen más fajta pálya. A gyors kanyarok viszont az egyik erősségünk lehet, szóval szerintem a mostani hétvégén is esélyesek leszünk a győzelemre.”

Verstappen nem akar Alonso nyomába lépni

Verstappen emellett a pályán elvégzett változtatásokra is kíváncsi lesz. Az utcai pályán számos kanyart szélesítettek ki a jobb láthatóság érdekében. A holland klasszis pedig örült ennek, mert fontosnak tartja azt, hogy a versenyzőtársaival biztonságosabb körülmények között versenyezhessenek.

A holland pilóta mellett Pérez is erősen indította a szezont. A 4-szeres futamgyőztest ugyan Charles Leclerc le tudta rajtolni Bahreinben, de a Red Bull tempóelőnyét kihasználva könnyen vissza tudta előzni a monacóit, és ezután zavartalanul ért célba a 2. helyen.

Most azonban egy olyan pályán vághat vissza Verstappennek, ahol a tavalyi szezonban ő szerezte meg a pole-pozíciót. A mexikói lelkesedése ebből kifolyólag érthető is, és reméli, hogy ez alkalommal ő állhat majd fel a dobogó legtetejére.

„Igyekszünk megtartani a Bahreinben megszerzett lendületet” – nyilatkozta Pérez. – Még rengeteg területen kell fejlődünk, hogy az autónkat igazán finomra tudjuk hangolni. Már nagyon várom Jeddah-t, mert tavaly meg tudtam nyerni az időmérőt. A versenyen nem volt szerencsém a biztonsági autó miatt, de idén remélem eljött az én időm, és remélem, hogy sikerült megszereznem a győzelmet.”

Pérez óriásit trollkodott – Alonso valójában a Red Bullnak köszönheti a dobogót?