KezdőlapFormula 1Verstappen: Előnyből várom a Holland Nagydíjat

Verstappen: Előnyből várom a Holland Nagydíjat

-

Max Verstappen számára egy igen különleges Forma-1-es verseny következik a versenynaptárban. Ugyan a holland pilóta számára részben a Belga Nagydíj is hazai versenynek számít, mert Belgiumban született, azonban a soron következő Holland Nagydíjon már maximálisan otthon érezheti majd magát.

Verstappen az előző hét folyamán megnyerte a Forma-1 történelmének legrövidebb versenyét Spa-Francorchampsban. Az Ardennekben található 7 kilométer hosszú pályán borzalmasan rosszak voltak az időjárási körülmények és a mezőny hiába várt, a láthatóság egyáltalán nem javult.

Azonban a Red Bull pilótája – aki szerint a korábbi kezdésekkel elkerülhetnék ezeket a helyzeteket – örömmel állt fel a dobogó legfelső fokára és az újabb győzelmével tovább faragta hátrányát az egyéni bajnokság élén álló Lewis Hamiltonnal szemben.

Nem így szeretne nyerni az ember és azt sem szeretnéd, hogy így alakuljon egy versenyhétvége, de a győzelem az győzelem és a pontok jól fognak majd jönni mindkét bajnokságban” – idézi a holland szavait a gpblog.com.

„Nagyon várom már a versenyt Zandvoortban, ugyanis itt először versenyezhetek hazai pályán a szurkolóim előtt. Emellett egy remek kihívás lesz, mert ez egy új helyszín és mindannyiunknak fel kell térképeznie a határokat a jelenlegi autókkal.”

„Már Ausztriában és Belgiumban is hihetetlen volt látni az Orange Army-t. Eszméletlen hangulatot csaptak és szerintem ebben a mostani hétvégén sem lesz hiány. A pálya alaprajzát elnézve, nehéz lesz előzni, ami miatt a pálya pozíció és az időmérő nagyon fontos lesz. Zandvoort egy nagyon gyors pálya, szóval aki hibázik, az csúnyán ráfizethet.”

Az egyéni bajnokság második helyén álló Verstappen azt is felfedte, hogy ugyan nem sokat gyakorolt a versenyre szimulátorban, de szerinte még így is előnyben van mercedeses riválisával szemben.

„Eddig mindössze egy alkalommal versenyeztem Zandvoortban és az is egy Formula 3-as autóval volt” – folytatta a Red Bull fiatal titánja. „Ugyan azóta pár kanyar megváltozott, de már akkor is élvezetes volt vezetni az aszfaltcsíkon. Kíváncsi vagyok, hogy a Forma-1-es autókkal milyen lesz majd, ugyanis több lesz majd a rendelkezésünkre álló tapadás. Emellett még a Red Bull régebbi autóival csináltam pár privát tesztet vagy forgatási napot, ami most akár a hasznomra is válhat.”

Forrásgpblog.com