KezdőlapFormula 1Verstappen: Erre a győzelemre egyáltalán nem számítottam

Verstappen: Erre a győzelemre egyáltalán nem számítottam

-

Max Verstappent meglepte az, hogy képes volt elhappolni a győzelmet a 70. Évforduló Nagydíján a két Mercedes elől.

A holland pilóta taktikája kifizetődött, ugyanis az első tíz versenyző közül csak ő rajtolt a kemény keverékű gumikon. Már a verseny elején látni lehetett, hogy Verstappen számára ez hatalmas előny, ugyanis a körülötte levőknek sokkal hamarabb kellett kiállni a boxba friss kerekekért, beleértve Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont is.

Az immáron kilenc futamgyőzelemnél járó Verstappen a kiállását követően azonnal át is ugrotta a finn pilótát. A második kiállásánál viszonylag korán kihozták a hollandot, ezzel megakadályozva azt, hogy a Mercedes alávághasson Bottasszal. Verstappen ismét kemény keverékű gumikat kapott és még a sokkal frissebb gumikon érkező Lewis Hamiltonnak sem sikerült elvennie tőle a győzelmet. Ez volt a milton keynesi istálló első győzelme Silverstoneban Mark Webber 2012-es sikere óta.

„Nem számítottam erre,” – nyilatkozta Verstappen a verseny követően. „Azonban az első etap után már látszódott, hogy nagyon jól kezeljük a gumikat. Nagy kérdés volt, hogy a Mercedes miként fogja kezelni a kemény keveréket.

„A tempónk nagyon jó volt és egyáltalán nem voltak problémák az abroncsaimmal. Csak nyomtuk neki és ez még mindig hihetetlen, hogy nyerni tudtunk itt.

„Remek napot zártunk. Minden olajozottan ment és a stratégiánk is zseniális volt. Minden simán ment és nagyon örülök annak, hogy nyerni tudtam.”

Verstappen hozzátette, hogy nem akart elfecsérelni egy ilyen ritka lehetőséget, hogy mindkét Mercedest erőből győzhesse le a pályán.

„Az idei szezonban még egyetlen lehetőségünk sem volt arra, hogy partiban legyünk a Mercedesekkel a győzelemért. Most viszont láttam, hogy komoly kihívói voltunk és üldözni tudtam őket folyamatosan.

„Próbáltam nyomás alá helyezni őket. Előbb ki kellett állniuk, szóval onnantól fogva a saját tempómat tudtam autózni és az ott kiautózott előnyöm meg is maradt a verseny végéig.”