KezdőlapFormula 1Verstappen: Három-négy versenyző is van olyan jó, mint Hamilton

Verstappen: Három-négy versenyző is van olyan jó, mint Hamilton

-

Max Verstappen szerint a jelenlegi mezőnyben vannak még olyan pilóták, akik megütik Lewis Hamilton szintjét.

A világbajnoki címek tekintetében Lewis Hamilton az öttel már holtversenyben a Forma-1 történetének második legsikeresebb pilótája, idén pedig az eddigi 12 versenyből 8-at is megnyert, így nagyon jó úton halad a hatodik címe felé.

A holland Max Verstappen elismeri riválisa érdemeit, de megjegyzi, hogy a sikereiben nagyban hozzájárul az, hogy a legjobb autóban ül, illetve szerinte mások is tudnák hozni ezeket az eredményeket.

„Nem csupán Hamiltonra koncentrálok. Vannak más remek versenyzők a paddockban, akik hasonló dolgokat tudnának elérni. Megnézve a jelenlegi rajtrácsot, szerintem három-négy másik versenyző rendelkezik hasonló képességekkel.” – kezdte. „Minden csak autófüggő, nem hiszem, hogy az elmúlt években a csapattársai komoly nyomás alá helyezték volna. 2016-ban is bajnok lett volna, ha nincs a motorhibája a szezon végén.”