KezdőlapFormula 1Verstappen: Nekem csak a győzelem számít!

Verstappen: Nekem csak a győzelem számít!

-

Max Verstappen elmondta, nem érdekli az év végi második hely, neki csak a győzelem számít.

A Mercedes Ausztriáig szinte megállíthatatlannak tűnt, még olyan helyzeteket is sikerült behúzniuk, mikor nem ők voltak az esélyesek (Bahrein, Kanada), ám az Osztrák Nagydíjon a Red Bull előre ugrott és elorozta az Ezüst Nyilak elől a győzelmet. A Brit Nagydíjon visszavágtak a csillagosok, ám Németországban, egy kaotikus esős futam keretében, ismét az osztrák csapat és holland versenyzője kerekedett felül. A Hungaroringen sokáig úgy tűnt, ismét Verstappen fog diadalmaskodni, ám Hamilton és a Mercedes megmutatta valódi erejét, és letaszította a ’trónról’ a bitorlókat.

A 21 éves versenyző tisztában van azzal, hogy idén nincs esélye megnyerni a bajnokságot, hiába hangoztatják többen is ennek ellenkezőjét.

,,Ez szinte lehetetlen – utal Verstappen a bajnoki címre. -,,Hamiltonnak nem lesz annyi balszerencséje, hogy ez összejöjjön.”

Ennek tükrében pedig Verstappan a 2020-as évre készül, amit, – ha a jó formájuk kitart -, akár meg is nyerhetnek.

,,A következő évre nézve minden jónak tűnik eddig. Ám a többiek nem fogják csak úgy engedni, hogy megnyerjem igaz? Keményen kell dolgoznunk, és csökkentenünk kell a távolságot, amennyire csak lehet. Elégedett vagyok az eddig fejlődésünkkel, és a Hondával az oldalunkon még több minden vár majd ránk.”

A holland versenyző egyre csak lopja a távolságot és szinte már ott lohol Valtteri Bottas mögött, sőt akár az év végén jobbnak is bizonyulhat finn riválisánál, ám ez a tény a 21 éves versenyzőt nem érdekli. Csak akkor menne el szívesen az FIA Gálára, ha ő lehetne a bajnok.

,,Ha második lennék, annyira érdekelne a gála, mint tavaly. Nálam minden az első helyről szól. Ha 20 év múlva visszatekintek a karrieremre, nem leszek attól boldog, mert majdnem bajnok lettem. Mi ebben a jó? Igen, te lettél a második legjobb versenyző abban az évben, de engem ez az egész nem érdekel. Talán mások, máshogy gondolják, de nekem csak a győzelem számít.” -nyilatkozta a Red Bull versenyzője a De Telegraafnak.