KezdőlapFormula 1Verstappen nyitotta jobban a táncot, Hamilton csak a harmadik

Verstappen nyitotta jobban a táncot, Hamilton csak a harmadik

-

Max Verstappen volt a leggyorsabb az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén, a második helyet érő időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

Az utolsó versenyhétvégéhez érkezett a mezőny 2021-ben, így a pénteki programmal elkezdődött az utolsó tánc. Az átszabott Yas Marina pályát a versenyzők többsége azonnal ki akarta próbálni, így a legtöbben már az első perctől megkezdték a körözgetést.

Max Verstappen pakolta le az első komolyabb időt, mögé Lewis Hamilton és Pierre Gasly zárkózott fel. Lando Norris felküzdötte magát a harmadik helyre, míg a hétszeres világbajnok átvette a vezetést.

Az utolsó kanyarnál különösen figyelik a versenyfelügyelők a négy kerekes pályaelhagyást. Valtteri Bottas és Nicholas Latifi túlcsúszott a fehér vonalon, így búcsút is inthettek a köridejüktől.

Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen. A holland versenyzőt Lewis Hamilton és Sergio Pérez követte, míg az első 10-be rajtuk kívül még Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Lando Norris, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda, Esteban Ocon és Sebastian Vettel fért be.

A búcsúzó Kimi Räikkönen megtáncoltatta Alfa Romeóját a bukótérben, így pár pillanat erejéig felbukkant a sárga zászló is.

Esteban Oconnak némi problémája akadt az autójával, ám a csapat segítségével a pályán meg tudta oldani a dolgot.  A McLarenek előszeretettel szánkóztak át a rázóköveken, míg a Mercedes finn pilótája is „porolt” egyet.

Sebastian Vettel az utolsó pillanatban megforgott a boxutca előtt, ám nem hajtott vissza csapatához. Inkább rajtgyakorlatot hajtott végre a rajtrácson a többiekkel együtt.

Az első szabadedzésen végül Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak. Mögötte Valtteri Bottas és Lewis Hamilton érkezett, míg Sergio Pérez, Yuki Tsunoda, Fernando Alonso, Pierre Gasly, Charles Leclerc, Carlos Sainz és Sebastian Vettel zárta még az első 10-et.

1 Max Verstappen Red Bull 1:25.009 23
2 Valtteri Bottas Mercedes 1:25.205 + 0.196 26
3 Lewis Hamilton Mercedes 1:25.355 + 0.346 25
4 Sergio Pérez Red Bull 1:25.363 + 0.354 24
5 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:25.378 + 0.369 22
6 Fernando Alonso Alpine 1:25.625 + 0.616 26
7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:25.822 + 0.813 28
8 Charles Leclerc Ferrari 1:25.846 + 0.837 20
9 Carlos Sainz Ferrari 1:25.886 + 0.877 25
10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:26.007 + 0.998 26
11 Esteban Ocon Alpine 1:26.025 + 1.016 25
12 Lando Norris McLaren 1:26.123 + 1.114 26
13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:26.189 + 1.180 25
14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:26.409 + 1.400 25
15 Lance Stroll Aston Martin 1:26.608 + 1.599 26
16 Daniel Ricciardo McLaren 1:26.676 + 1.66 29
17 Jack Aitken Williams 1:27.481 + 2.472 27
18 Nicholas Latifi Williams 1:27.487 + 2.478 26
19 Mick Schumacher Haas 1:27.698 + 2.689 23
20 Nikita Mazepin Haas 1:28.305 + 3.296 22