KezdőlapFormula 1Vettel cáfolja a visszavonulásáról szóló pletykákat

Vettel cáfolja a visszavonulásáról szóló pletykákat

-

Sebastian Vettel cáfolja azokat a híreszteléseket, melyek szerint hamarosan visszavonulhat a Forma-1-ből.

Az idei szezonkezdés nem sikerült túl jól a Ferrari német versenyzője számára, ráadásul új csapattársa, Charles Leclerc sem hagy nyugtot neki. Így aztán sok kritikát is kap Vettel, melyek kapcsán arról is beszéltek már, hogy a versenyző talán hamarosan, akár már 2020 után visszavonulhat, mivel a jövőévi szezon után le is jár ferraris szerződése.

Mindemellett Vettel azt is többször elmondta, hogy nem feltétlenül ért egyet a Liberty Media által diktált iránynak, ő nem nagyon szereti a „show-t”, és a globális sajtó alakulását sem.

„A semmiből jönnek elő dolgok és lesznek felfújva, majd egy hét múlva már el is felejtik.” – mondta Vettel a Bild am Sonntagnak. „Ezzel én nem tudok azonosulni.”

Bernie Ecclestone, aki jó barátságot ápol Vettellel, azt mondta, hogy ha Vettel már nem fogja tudni fenntartani az egyensúlyt az F1-es és családi élete között, vissza fog vonulni.

„Nos, olyan sokáig biztosan nem leszek a Forma-1-ben, mint ő (Ecclestone) volt.” – mondta Vettel. „Őszintén szólva nem tudom (hogy meddig). Jelenleg még versenyben érzem magam, és érzem, hogy tudom, mit csinálok, és nagyon, nagyon önkritikus vagyok, nagyon ambiciózus és nagyon sok az elvárásom magammal szemben.”

„Imádok vezetni, imádom a sebességet, imádok csatázni ezekkel a srácokkal, szóval jelenleg sok dolog van még, amit nagyon szeretek és ami hiányozni fog, így nem opció, hogy egy hamar kiszálljak.”

„Van szerződésem, de az egy darab papír, és majd meglátjuk, hogy mi történik.”