KezdőlapFormula 1Vettel: Nem nekem való a közösségi média, függővé teszi az embert

Vettel: Nem nekem való a közösségi média, függővé teszi az embert

-

Sebastian Vettel talán az egyik legegyedibb híresség, ugyanis nem található meg a közösségi médiában.

A német nem igazán rajong az új technológiákért, a jó öreg módszerrel szokott például jegyzetelni is.

„Összességében szeretek jegyzetelni” – magyarázta a Forma-1 hivatalos oldalának. „Most már néha szoktam digitálisan is az iPademen, de a tollat és papírt preferálom. Már 2007-ből vannak jegyzetfüzeteim. Ma már haszontalanok, de még mindig ott vannak a polcomon.”

Ezután Vettel nyilatkozatában rátért a manapság hatalmas szereppel bíró közösségi médiára.

„Soha nem próbáltam, de gondolom, biztosan jó, mert sok ember mondta már, hogy nélküle nem tud élni. Én tehát nem hiányolok semmit. Más embereknél nagyjából láttam, hogyan működik, és ahogy érzékeltem, valahogy úgy, hogy függővé tesz. Szóval igen, nem nekem való” – jelentette ki.