KezdőlapFormula 1Villeneuve: Hihetetlen ilyen rossz formában látni a McLarent

Villeneuve: Hihetetlen ilyen rossz formában látni a McLarent

-

Jacques Villeneuve még mindig nem hiszi el, hogy a McLaren 2002-es autója, az MCL36 ennyire hátul helyezkedik el az erősorrendben. A kanadai ex-F1-es azt is hozzátette, hogy szerinte az Aston Martinnál pedig elfelejtették, hogyan kell autót tervezni.

A wokingi istálló számára rendkívül göröngyösen alakult a szezonnyitó Bahreini Nagydíj. Már a teszteken is kirajzolódtak a fékhűtési problémák az autó körül, ami miatt Lando Norris nem tudott versenyszimulációkat teljesíteni. Az pedig, hogy Daniel Ricciardo a pozitív koronavírus tesztje miatt egyáltalán nem tudott tesztelni és az autó irányíthatósági gondjai már csak hab volt a tortán.

Ezen negatív dolgoknak az lett az eredménye, hogy az ausztrál már a Q1-ben, Norris pedig a Q2-ben elvérzett az időmérőn és a verseny még rosszabbul alakult a számukra. A két narancssárga autónak ugyanis esélye sem volt a pontszerzésre és csak a 14. és 15. helyen zárták az 57 körös futamot Szahírban.

„Miként ronthatta el az idei autóját ennyire a McLaren?” – értetlenkedett 1997 világbajnoka. „Nálam egyértelműen ők voltak a szezonnyitó hétvége legnagyobb csalódásai. Rendkívül neves szakemberek dolgoznak ennél a patinás gyártónál és mégis képesek voltak ezt véghez vinni. Fájdalmas volt Ricciardót annyira hátul szenvedni látni.”

Villeneuve pedig az Aston Martinra is kitért, akik egyelőre ugyanabba a gödörben vannak, amibe már a tavalyi szezonba kerültek bele. A kanadai pilóta – akinek nemrégiben született meg a kisfia – nem várt sokat a Zöldektől, akiknél az utóbbi pár évben annyiból állt az autótervezés, hogy „többnyire lemásolták a Mercedes megoldásait.”

1997 világbajnokának a véleményét a gyári Mercedesről is kikérték. Szerinte a brackley-i istállónak csupán időre van szüksége, hogy megértse a W13 viselkedését és ha azt sikerül megoldaniuk, akkor megint ott lehetnek majd a közvetlen élmezőnyben.