KezdőlapFormula 1Willi Weber nem akarta, hogy Schumacher visszatérjen

Willi Weber nem akarta, hogy Schumacher visszatérjen

-

Willi Weber volt Michael Schumacher menedzsere, és 2010-ben könyörgött neki, hogy a hétszeres világbajnok ne térjen vissza 2010-ben. 1991-es bemutatkozásától kezdve az utolsó ferraris évéig, 2006-ban vele volt, mialatt védence 91 győzelmet szerzett. A német legenda 3 évet hagyott ki, majd a Mercedes megkereste 2009 őszén. Willi Weber, aki nem csak a menedzsere, hanem a barátja is volt egyben, nem támogatta ezt a lépést. Az Abendszeitungban idézte fel az akkor történteket:

„Elhívtam magamhoz, és mondtam neki, hogy ne tegye, mert csak veszthet vele. Hétszeres világbajnok volt, nem volt szükség arra, hogy bizonyítson bármit is. Mégis vezetni akart. Úgy voltam vele, hogy oké, vezessen, de nélkülem.”

Schumacher nem fogadta meg Weber tanácsát, és a két férfi gyakorlatilag eltávolodott egymástól, legalábbis ami az üzletet illeti, mindenképp. Ugyanakkor továbbra is szoros volt a kötelék közöttük, annak ellenére, hogy nem volt szerződés közöttük. Erről ennyit árult el Weber:

„2014-ig szerződésünk volt, de már nem akartam vele tartani a világ körüli úton.”

Volt menedzsere sűrűn felemlegeti vádként a Schumacher családdal szemben azt is, hogy túlzottan óvják a magánéletét és az egészségügyi állapotát a volt védencének:

„Olyasvalaki vagyok, aki azt vallja, hogy az életben mindennek eljön egyszer az ideje. Úgy gondolom, hogy az a 20 év volt a mi időnk Michaellel, amíg együtt voltunk a Forma-1-ben. Nem lehet megismételni, vagy visszahozni a múltat. Barátként váltunk el, aztán vagy százszor beszéltünk telefonon, egy kávé mellett vagy együtt vacsoráztunk.”