KezdőlapFormula 1A Williams továbbra is bízik Lowe-ban

A Williams továbbra is bízik Lowe-ban

-

A Williams csapatfőnöke, Claire Williams még mindig maximálisan támogatja a technikai igazgató Paddy Lowe-ot, annak ellenére, hogy mennyire mélyponton vannak.

A Williams FW41-es az első autó, amit Lowe tervezett, miután a Mercedestől a grove-i istállóhoz igazolt át 2017 elején.

A 2018-as autó más koncepció alapján készült, mint a Pat Symonds féle elődök. Azonban ez az új vonal a fejlesztés szempontjából egy elég gyenge kocsit eredményezett, a versenyzők pedig általában a mezőny végén köröznek.

Lowe sokat dolgozott, hogy növelje a teljesítményt, de eddig nem látszik a fény az alagút végén. Azonban az 56 éves brit szakember továbbra is a Williams család támogatását élvezi.

„Paddy a technikai igazgatónk és én 100 %-osan támogatom” – jelentette ki Claire Williams az F1 hivatalos weboldalának, a Formula1.com-nak. „Paddy háromszoros világbajnok technikai igazgató. Most egy olyan csapatot örökölt, amely nehézségekkel, problémákkal küzd, és az ő feladata ezeket megoldani. Naiv, ha valaki ilyen rövid idő alatt csodát vár. Ehhez több idő kell.”

„A nap végén mindannyian megbízunk Paddy-ben és a mérnökeiben. Ők azok, akik ezt a kocsit gyorsabbá tudják tenni.”

„Mindent meg kell nekik adnunk az erőforrások terén, hogy egy jó autót tudjanak kiadni a kezükből. Bízom Paddy-ben és a csapatában.”

A Williamstől idén már távozott néhány szakember, a főtervező Ed Wood és az aero mérnök Dirk de Beer.

Lowe maradt a kormánynál, az ex-McLarenes főmérnök Doug McKiernannal az oldalán, a csapat pedig mélyebbre ás, hogy javuljon az FW41-es teljesítménye.

„Sokszor jól dolgoztunk, de amikor kimegyünk és megnézzük, mit tudunk, a többiekhez képest nem változik semmi” – mondta Lowe. „Nem adjuk fel, de ha reálisan nézzük a dolgokat, ebben a szezonban már nem tudunk visszakapaszkodni a középmezőny elejére. Tehát természetesen inkább a jövő évre fókuszálunk.”