KezdőlapFormula 1Wolff jóslata: Talán Gasly fog vezetni az első kanyar után

Wolff jóslata: Talán Gasly fog vezetni az első kanyar után

-

Toto Wolff szerint még az is előfordulhat, hogy az ötödik helyről rajtoló Pierre Gasly vezeti majd a futamot.

Lewis Hamilton szerezte meg tegnap a pole pozíciót, így ő várhatja a legkedvezőbb helyről a vasárnapi versenyt. Mellőle csapattársa indulhat majd, míg a két a Red Bullos versenyző a második sorból veselkedhet neki a Magyar Nagydíjnak. A Bikák ezen felül más gumitaktikával felvértezve vághatnak neki a futamnak, ami még egy izgalomfaktort hozzáadhat a starthoz.

A Brit Nagydíj eseményei után felmerült a kérdés, hogy mennyire fognak agresszíven küzdeni egymással a felek. Míg Max Verstappen jelezte, hogy elege van ezekből a kérdésekből, addig a Mercedes csapatfőnöke némi humorral próbálta kivédekezni a témakört:

,,Meglátjuk mi lesz, szerintem egy érdekes rajtnak nézünk majd elébe. Talán az 1-es kanyar után Gasly fog vezetni, és az első négy autó valahol a pályán kívül lesz. Ha én kezdeném el tanítani a versenyzőinket, hogyan közelítsék meg az első kanyart, akkor tulajdonképpen elszabadulna a pokol.” – poénkodott Wolff a Sky Sportsnak.

A közönség nem fogadta túl jól a szombati sorrendet, ezért hangos füttyszóval köszöntötték Hamiltont. Az osztrák vezető szerint ilyen megnyilvánulásoknak nincs helye a sportban:

,,Ennek itt nincs helye. Az elmúlt két hétben nagyon felfokozódtak az érzelmek, és a lelátók tele vannak holland szurkolókkal. Senki sem szereti azt, ha kifütyülik, és azok az emberek, akik versenyszerűen sportolnak nem fogják soha megérteni, hogy miért van ez.” – tette hozzá az Autosport.com-nak Wolff.

Forrásgpblog.com