KezdőlapFormula 1Wurz a Williams tanácsadója lett

Wurz a Williams tanácsadója lett

-

Az egykori F1-es versenyző, Alex Wurz úgy véli, hogy a Williams fordíthat és kimászhat abból a gödörből, melyben jelenleg vannak.

Két „fizetős versenyzővel”, gyenge teljesítménnyel, a Martini év végén való távozásával a csapat jelenleg utolsó a bajnoki pontversenyben. A Speed Week információi szerint azonban Wurz a csapat új tanácsadója, aki viszonylag optimistán áll a helyzethez.

„Jön majd a fordulat.” – mondta Wurz, és azt is hozzátette, hogy nem kell aggódni amiatt, hogy tudják-e majd pótolni a Martini távozásával kieső pénzt.

„Vannak kapcsolatok és kilátások. Képesek leszünk helyettesíteni a Martinit.” – mondta. „A csapat jövője nincs veszélyben.”

Az osztrák szerint még a 2018-as autón is tud fejleszteni a csapat.

„Mindig is szkeptikusan kezdeltem a szezon közbeni technikai fejlődést, de találunk megoldásokat, melyek a nyáron már működhetnek.”