KezdőlapFormula 1Zhou mesélt a „tiszta gatyát" igénylő mentéséről

Zhou mesélt a „tiszta gatyát” igénylő mentéséről

-

Guanyu Zhou nagyon ijesztőnek találta a megcsúszását az alagútból kifelé jövet. Az Alfa Romeo kínai pilótája Yuki Tsunoda előzése közben veszítette el látványosan az uralmát az autója felett, de csodával határos módon képes volt megmenteni azt egy komolyabb töréstől.

Zhou az utolsó helyről vágott neki a Monacói Nagydíjnak, miután az időmérő edzésen egy értelmes kört sem tudott menni a Q1-ben a piros zászló miatt. A futamon azonban már a futam elején sikerült pozíciókat fognia az esőkáosznak köszönhetően és egészen a 14. helyre volt képes felkapaszkodni.

Azonban a Mick Schumacher balesete miatt érvénybe lépő piros zászló miatt Zhou visszaesett a 16. helyre, és az újraindítást követően Tsunoda AlphaTauriját vette üldözőbe. A csata gyorsan fel is forrósodott a két fiatal között: Zhou a Nouvelle sikánban akart próbálkozni, azonban megcsúszott a vizes íven, amiatt majdnem keresztbeállt az Alfa Romeója az egyenes közepén. A kínai újonc ugyan elkerülte a katasztrófát, de a rádióban azonnal elmondta, hogy „megpróbált előzni, de ezen manővere után szüksége lesz egy tiszta alsóneműre”.

„A pálya baleső íve még nagyon vizes volt és az egyenes túl rövid volt ahhoz, hogy a szélárnyék hatékony legyen” – értékelt Zhou az első Forma-1-es Monacói Nagydíját követően.

„Egyszer nagyon közel kerültem Yukihoz az alagútban, szóval ott meg kellett próbálnom az előzést. Ezt követően azonban megúsztam a vizes íven és nagyon ijesztő volt ebben a pillanatban az autóban ülnöm. Szerencsére sikerült elkerülnöm a fallal való találkozást és biztos vagyok benne, hogy a mentésem a televízió képernyőin is jól nézett ki.”

A kínai a hibája miatt pozíciót veszített Nicholas Latifivel szemben, azonban ez őt több szempont miatt sem érdekelte. Egyrészt nem pontszerző helyet bukott el ezzel, másrészt „legalább megpróbált pozíciót fogni Monacóban”, ahol eleve nehéz előzni a szűk útszakaszok miatt.