KezdőlapFormula 1Zhou számíthat Bottasra az Alfánál: Csapatként kell együtt dolgoznunk

Zhou számíthat Bottasra az Alfánál: Csapatként kell együtt dolgoznunk

-

Az Alfa Romeo egy teljesen új pilótafelállással vág neki 2022-nek, a Mercedestől Valtteri Bottas érkezik hozzájuk, mellé pedig a mezőny egyetlen újonca, Guanyu Zhou ülhet be.

A finn versenyző Forma-1-es karrierje során talán először lesz kimondottan vezérpilóta egy csapatnál, ezt saját maga is pontosan tudja, és igyekszik is majd segíteni Zhou-nak.

„Minden Forma-1-es csapat esetében igaz, hogy amikor csatlakozol hozzájuk, akkor rengeteg okos ember van, akik irányítanak és segítenek neked” – szögezte le a RacingNews365 hasábjain Bottas, ezután rátért új csapattársára. „Nyilván én mint csapattárs, én is próbálok segíteni neki, mert csapatként kell dolgoznunk, és nekünk olyan alakulatnak kell lennünk, amely remélhetőleg sok pontot és jó eredményeket hoz. Szóval várom nagyon.”

Bottas érkezése viszonylag hamar biztossá vált, legalábbis a másik üléshez képest mindenképp. A 32 esztendős pilóta elárulta, hogy teljesen rábízta a döntést Vasseur-ékre.

„Kaptam néhány információt, például arról, hogy mi fog valószínűleg történni, mielőtt bejelentették volna. De teljesen Fredre bíztam. Megbíztam benne, hogy eldönti, mi a legjobb a csapatnak, és végül is így alakult.”