KezdőlapFormula EA Formula E mezőnye a rövidített monacói pályát használja majd

A Formula E mezőnye a rövidített monacói pályát használja majd

-

A Formula E mezőnye nem a Forma-1-es Monacói Nagydíj vonalvezetésén fog versenyezni jövő Májusban. A Nemzetközi Automobil Szövetség már tárgyalt a monacói pálya vezetőségével ennek kapcsán. A vezetőség jóváhagyta a kérdést.

Meg lehet érteni a döntést, ugyanis a rövidebb vonalvezetésű pályán sokkal izgalmasabb, szorosabb versenyeknek lehettünk szemtanúi. A rövidebb vonalvezetésen 2015-ben és 2017-ben versenyezhettek a Formula E pilótái.

„Visszatérünk a rövidített verzióhoz,” – nyilatkozta a Formula E vezérigazgatója, Alejandro Agag. „Mindegyik csapat egyetértett, szóval elég egyértelmű volt a dolog.”

Állítólag az FIA amiatt is aggódik, hogy a Formula E-s autók közel sincsenek egy szinten a Forma-1-es autókkal.

A rövidebb pályát úgy kell elképzelni, hogy a Saint Devote-ot, ami a monacói pálya első kanyarja, alakítják át.

Mi lesz Monaco sorsa a Formula E-ben?

A Formula E vezérigazgatója, Alejandro Agag szerint nem minden évben rendeznek majd ePrix-et Monacóban. Továbbra is a páratlan években látogat majd el az elektromos széria mezőnye a monacói hercegségbe.

A Formula E-ben eddig kétszer rendeztek Monacói ePrixet: 2015-ben és 2017-ben. A páros években mindig történelmi autóversenyt rendeznek Monacó utcáin.

„Azt hiszem a történelmi autóverseny nagy sikernek örvend, szóval nem tervezünk változtatni a futamrendezéssel kapcsolatban,” – mondta Agag.