Kezdőlape-MobilityA római Formula E futamot is elhalasztották a koronavírus miatt

A római Formula E futamot is elhalasztották a koronavírus miatt

-

A Formula E nemrég kiadott közleményében megerősítette, hogy a kínai Sanya ePrix után a Római ePrix-t is elhalasztották a koronavírus miatt.

Az olasz kormány a járvány miatt már így is elrendelte, hogy minden sporteseményt zárt kapuk mögött kell rendezni április 3-ig. Ez pont egy nappal előzi meg a Római ePrix-t, de még így is a halasztás mellett döntöttek.

A már említett, Formula E által közzétett közlemény pedig így szól egész pontosan: „A jelenlegi egészségügyi vészhelyzet és a koronavírus terjedését ellensúlyozó minisztériumi határozat következményeképpen nem lehetséges, hogy megrendezzük az április 4-i Római ePrix-t. A Formula E az FIA-val és az Olasz Automobil Szövetséggel azon fog dolgozni, hogy felülvizsgálja azt a lehetőséget, hogy a futamot elhalasztja egy későbbi időpontra, amint a korlátozásokat enyhítik.”

A két futam elhalasztása azt jelenti, hogy a következő forduló április 18-án lesz, Párizsban.