KezdőlapFormula EAz Audi tanácstalanul áll di Grassi problémái előtt

Az Audi tanácstalanul áll di Grassi problémái előtt

-

A Lucas di Grassi által „elképzelhetetlennek” bélyegzett megbízhatósági problémák láttán egyelőre az Audi is csak a vállát tudja vonogatni.

Minél magasabbra jutsz, annál nagyobbat lehet zuhanni, tartja a mondás (vagy a józan paraszti ész). Ez di Grassi esetében beigazolódni is látszik: miután a múlt szombati Santiago ePrix-n az előző három versenyhez hasonlóan problémákba ütközött és kiállni kényszerült, a tavalyi FE-bajnok az egyetlen a teljes szezonra feliratkozott pilóták közül, aki még pont nélkül áll összetettben. A helyzet különösen annak fényében aggasztó, hogy a csapattárs Daniel Abt autóját nem sújtják ilyen mértékű technikai meghibásodások.

„Kicsit össze vagyunk zavarodva, mert a garázs másik felén minden működik” – vallotta be Allan McNish, az Audi Sport Abt csapatfőnöke. „Őszintén megmondom, hogy jelenleg nem tudjuk, ez miért van, mint ahogyan azt sem, hogy az itteni probléma ugyanaz-e, mint ami Marrákesben volt – erre csak egy alapos kivizsgálás után kapjuk meg a választ. Ami igazán frusztráló számunkra, Lucas és a srácok számára, hogy hiábavalónak tűnnek a marokkói futam óta tett erőfeszítéseink: azt hittük, megtaláltuk a megoldást, de ismételten nulla ponttal távoztunk.”

Di Grassi eleve hátrányból vágott neki a chilei futamnak, miután az Audi invertert cserélt egyik autójában, ezzel tízhelyes rajtbüntetésre kárhoztatva. A brazil pilóta a 13.-ról egészen az ötödik jött előre és akár a dobogón is végezhetett volna, de a technika ezt másképp gondolta.

„Szinte hihetetlen ez a megbízhatatlansági széria” – sajnálkozott di Grassi. „Nagyon frusztráló sorozatban ennyi problémába ütközni, mert alapvetően meglenne a tempónk. Marrákesben lazán a győzelemért harcolhattam volna, itt [Santiagóban] pedig a dobogóért, Hong Kongban szintúgy. Az autónk nagyon-nagyon jó, csak megbízhatatlan. Az első lecke versenyzésből az, hogy a győzelemhez először be kell fejezned a versenyt. Mi egyetlen versenyt sem fejezünk be.”

Noha még nem érkeztünk el a szezon feléhez, di Grassi már lényegében feladta címvédési esélyeit, ami a Jean-Éric Vergne-hez képesti 71-pontos hátrányát látva nem meglepő.

„Nem gondolok a bajnoki címre” – mondta. „Csak azon vagyok, hogy megpróbáljuk megjavítani az autót, legalább egy futamot sikerüljön befejeznem; csak így harcolhatok a győzelmekért. Még ha el is kezdenénk pontokat gyűjteni, ha az autó ismét megadja magát az elkövetkező futamok során, elúszott a bajnoki cím esélye. Elsődlegesen ezt a problémát kell megoldanunk; a csapaton és a mérnökökön múlik, hogy erre minél hamarabb sor kerüljön.”

Abtnak ugyan nem voltak műszaki gondjai, azonban egy elsőkörös csetepatét és némi kasztnizúzást követően a németnek is ki kellett állnia a versenyből. Az Audi a ponttalan és pontatlan hétvégének köszönhetően a nyolcadik helyen áll a csapatok versenyében, holtversenyben a szintén 12 ponttal rendelkező Dragon Racinggel.