KezdőlapFormula ECarmen Jorda a Formula E-be tart?

Carmen Jorda a Formula E-be tart?

-

Carmen Jorda, a nem éppen eredményeiről elhíresült versenyzőnő, korábban a Lotus/Renault Forma-1-es csapatának fejlesztő versenyzője volt. Most pedig úgy fest, hogy a Formula E felé nézelődik.

Jorda alaposan megosztja a közvéleményt, több okból is. Egyrészt egykori GP3-as versenytársait bosszantotta fel, mikor a Lotus leigazolta, hiszen a GP3-as mezőnynek is igencsak a végén kullogott, és versenytársai sem voltak túl jó véleménnyel róla.

Másik alkalommal női versenyzőtársait dühítette fel, mikor kiderült, hogy beválasztották az FIA női bizottságába. A többi versenyzőnő közel sem tartja jó ötletnek, hogy egy olyan versenyző képviseli őket, akinek egyrészt nincs említésre méltó eredménye, másrészt véleménye ellentétes a női versenyzők 90 százalékával. Jodra ugyanis támogatja a külön női „F1-es” széria indítását, mivel a többiekkel ellentétben ő úgy véli, hogy egy nő sosem lesz azonos szinten egy férfi versenyzővel.

Egyelőre azonban nincs női széria, és úgy tűnik, hogy Carmen két divatfotózás között a Formula E-re vetette ki hálóját.

A spanyol versenyzőnő Instagramra posztolt egy videót, melyen a Mahindra szimulátorával gyakorol.

A német motorsport-total szerint Jorda feltehetően a valóságban is tesztelni fog a Mahindra Formula E autójával, Mexikóban. Mivel azonban ott nincs hivatalos FE teszt, erre valamilyen formában a Mexico ePrix hétvégéjén kerülhet sor, például egyfajta demo keretében.

A Mexico ePrix-re március 3-án kerül sor.