Kezdőlape-MobilityEvans: Sokáig fog üldözni a tudat, hogy nem kerültem be a Forma-1-be

Evans: Sokáig fog üldözni a tudat, hogy nem kerültem be a Forma-1-be

-

A Formula E-ben versenyző Mitch Evans elmondta, hogy élete végéig kísérteni fogja a tudat, hogy nem sikerült bejutnia a Forma-1-be.

A 25 éves új-zélandi – aki jelen pillanatban a harmadik helyen áll a Formula E egyéni pontversenyében – véleménye szerint már maga az Forma-1-ig vezető út is „brutális”.

„Nehéz volt,” – idézi Evans szavait a BBC. „Nagyon keményen dolgoztam, hogy bekerülhessek, azonban a Formula E ekkortájt kezdett népszerűvé válni és a Jaguártól kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot.

„A Forma-1 kegyetlen, ugyanis számos olyan versenyzőt győztem le az alsóbb kategóriákban, akik ma ott versenyeznek, és mindezek ellenére sem kaptam lehetőséget egyik csapattól sem.”

Az új-zélandi – aki 2012-ben bajnok lett a GP3-ban és jelen pillanatban két győzelemmel rendelkezik a Formula E-ben – négy évet is lehúzott a Forma-1 előszobájaként emlegetett GP2-ben (ma már Formula 2) csak azért, hogy bekerülhessen a száguldó cirkuszba.

„Készen álltam a Forma-1-re. Nagyon nehéz bekerülni, amit mi sem mutat jobban, mint azok az évek, amiket itt töltöttem el. Számomra különösen nehéz volt, ugyanis Új-Zélandról érkeztem, ami egyáltalán nincs közel Európához. Időbe telt, mire sikerült lenyelnem, hogy nem sikerült bejutnom a Forma-1-be.

„Tudom, hogy képes lennék megállni a helyemet ott, azonban ebben a sportban rengeteg a politika és az időzítés is kulcsfontosságú. Ez egy olyan dolog, ami valószínűleg életem végéig fog kísérteni. Azonban így utólag visszatekintve, már nem is esik olyan rosszul, ugyanis rendkívül jó helyzetben vagyok jelen pillanatban.”

Érdekes, sokszínű versenyzés

A Formula E egy olyan sorozat, ahol egyik csapat sem képes dominálni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tavalyi szezon első nyolc versenyén nyolc különböző versenyző ünnepelhetett a dobogó legtetején. Minden csapat fejlesztheti a saját akkumulátorát és erőátviteli rendszerét, és emellett mindegyik csapat ugyanazt a szériaautót használja a szezon során.

„Ez rendkívül izgalmassá teszi a versenyzést, ugyanis mindegyik csapatnak van esélye a győzelemre,” – folytatta az új-zélandi. „Még egy rossz időmérő edzést követően is van esélyed felzárkózni a mezőny végéről, mert szinte egyáltalán nincsenek különbségek a csapatok között. Ha viszont a Forma-1-ben kvalifikálod magad a tizenkettedik helyre, akkor nagy valószínűséggel ott is fogsz maradni.

„Ha pedig minden jól alakul, akkor az még csak hozzátesz az ember elégedettségéhez. Ez stresszes, azonban a sorozatnak továbbra is színvonalasnak és kiszámíthatatlannak kell maradnia.

„Nehéz magyarázatot adni arra, ha nyersz, ugyanis, ha nyersz, az egy hihetetlen teljesítmény. Egy fajta jutalom ez és utána csak még éhesebb leszel, hogy még jobbá válj és meg tudd ismételni azt.”