KezdőlapFormula EHeidfeld lecsapta Hamilton magas labdáját

Heidfeld lecsapta Hamilton magas labdáját

-

Tegnap számoltunk be róla, hogy Lewis Hamilton közzétett egy posztot Instagramon, melyen egy komoly Formula E-s borulás egy jelenete volt. A brit versenyző állítólag némileg szériát próbálta kritizálni azzal, hogy ilyen „szégyenletesen” vezető pilótáknak ad helyet. A szóban fogó versenyző Nico Prost volt, az „áldozat” pedig Nick Heidfeld. Hamilton azt is hozzátette, reméli, hogy Heidfeld jól van.

Csak arra nem figyelt a brit versenyző, ahogy a videó, amit a neten talált, már több éves, és Heidfeldnek nyilvánvalóan kutya baja, hiszen az elmúlt hétvégén is versenyzett.

Hamilton ugyan törölte a bejegyzést, miután észrevette hibáját, az internet népének köszönhetően azonban Heidfeldhez is eljutott a történet, a német versenyző pedig videóban üzent Hamiltonnak, mondván „ez túl magas labda volt ahhoz, hogy ne csapja le”.

„Helló Lewis! Először is igazán kedves tőled, hogy aggódsz értem és nyugodj meg, biztonságban földet értem.” – mondta Heidfeld a reptéren Svájcban, miután hazaért.

„Pedig egy örökkévalóságnak tűnt, ahhoz képest, ami három éve Pekingben történt velem (a versenyen).” – vicceskedett a német. „Most érkeztem vissza az első versenyről (az aktuális Formula E szezon első versenyhétvégéjéről) Hong-Kongból, és biztosíthatlak afelől, hogy azóta (a 2014-es baleset óta) már rengeteg versenyen vagyok túl és azóta nem volt még csak hasonló probléma sem.”